Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Az "excellens kis magyar" (100 éve halt meg Szabó Károly)

1858-tól akadémiai levelező tag, 1871-től rendes tag, a Magyar Történelmi Társulatnak megalakulásától választmányi tagja volt. Békés megyei származását sohasem tagadta meg. A Békésmegyei Régészeti és Mívelődéstörténeti Társulat tiszteletbeli tagjává választotta. A Társulat 1880/81. évi kötetében olvasható a ma is alapirodaimul szolgáló kitűnő tanulmány, a Gyulai vár bukása, amelyben cáfolja a Kerecsényi László személyét és szerepét évszázadokon át körülvevő igen negatív értékelést. Helytörténeti vonatkozású még szülőfalujában végzett földrajzi helynévanyag gyűjtése. Tudósi portréjának felvázolása után ismerkedjünk meg egy kicsit az "excellens kis magyar" jellemével, életvitelével. Kortársai a szeretet és megbecsülés hangján szóltak róla. "Aki csak egyszer is látta az ő magas, nyílt homlokát, fényesen ragyogó, mozgékony kék szemeit, mindig élénk, fürge, alacsony termetét - nem felejtette el többé őt, aki csak egyszer is hallotta őt beszélni, az ő eredeti, rapszodikus, zamatosán magyaros, kedélyes és szellemes beszédmodorában, nyelvében is sajátságos, alföldies, "bíkísmegyei" kiejtésével - az bepillantást nyert az ő derűit kedélyvilágába, őszinte, puritán, nemes lelkébe, józan, logikus, egyenes észjárásába, s eredeti, önálló gondolkozásmódjába." E sorok írója, Szádeczky Lajos, őszinte tisztelője volt Szabó Károlynak, amint ez a föntebbiekből is kiviláglik. Két nyáron át dolgoztak együtt a Teleki-család marosvásárhelyi levéltárában. A tanítvány így összegezte ott szerzett élményét: "... reggeltől esteli sötétedésig ugyancsak róttuk a betűket a kutyabőrökről (melyeknek Szabó Károly oly kitűnő mesterük volt), de este aztán mentünk valamely kertbe "herány-tokány"-ra és borvízre, hogy amint Károly bácsi szokta volt mondani - "kiszellőztessük tüdőnket, mert különben elvisz az ördög." Amikor pedig elkövetkezett a hetedik nap, melyet az Úr pihenésre rendelt, Károly bácsi kiadta a jelszót, hogy "menjünk a zöldbe, szemünket kipihentetni a sok bötűtől és kutyabőrtől." És mentünk a szép Marosvölgyén fölfelé, a "kékes ködű" Gernyeszegre... Máskor még tovább,... el a medvék hazájába, a históriai múltú Görgénybe." Jószívűségéről, eredetiségéről, szórakozottságáról egész mondakör terjengett. Megtörtént vele az, hogy Pestre utazván, Püspökladányban elaludt a kupéban és amikor felriadt, látta, hogy mindenki leszálláshoz készülődik, ő is leszállt - bár idegen volt számára az állomás és környéke - és kocsit fogadott. Hosszas utazgatás után tisztázódott a helyzet - Szolnokon volt. Pestre érve igen restellte magát, tartott tőle, hogy az újságírók "kiírják".