Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Az "excellens kis magyar" (100 éve halt meg Szabó Károly)

"Honnan jöttünk, miféle nép vagyunk?" - ez a kérdés jogosan izgatta a korabeli történészek jelentős részét. A népies - polgári irányzatot képviselő Szabó hozzáfogott, hogy az akkorra felgyülemlett hatalmas mennyiségű forrásanyagban (az 50-es években történettudományunk szinte felmérhetetlen mennyiségű forrásanyagot tárt fel) és a szemléletben kritikai szempontok alapján rendet teremtsen. Megvolt benne a tehetség, a szorgalom, a jószándék. Még nem volt 30 éves, de már szinte egyedülálló felkészültséggel és tájékozottsággal rendelkezett. Filológiai felkészültsége még ma is példamutató historikusaink számára. Használta a bizánci forrásokat, Anonymust, az orosz évkönyveket, nyugati forrásokat. Világos volt előtte, hogy kritikus vizsgálatok után vetheti őket egybe. Őstörténeti munkájával mégis zsákutcába jutott. Bár történészkörökben közismertek voltak Sajnovics és Reguly gyűjtései, valamint azok a nyugati források, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a hazai hun hagyományanyag jórésze külföldi átvétel, haláláig hitte, vallotta a magyarság hun származását. A hamis illúzióhoz tudományos meggyőződéssel ragaszkodott. Szerinte a hun származás legmegalapozottabb forrásai a bizánci írók művei (Bölcs Leó, Bíborban született Konstantin) és a néphagyomány. Ráadásul a már említett Revue des Deux Mondes c. lapban Szabó rábukkant Amadéé Thierry Attila-mondák gyűjteményére, amelyet azonnal lefordított magyarra, és a zavaros momentumokat lázasan igyekezett kijavítani. Hamarosan erős polémiába keveredett egykori kedves késmárki tanárával, Hunfalvy Pállal, aki elvetette a Szabó által is képviselt nemzeti romantikus nézetet és a Sajnovics - Reguly hagyatékra támaszkodva nyelvészként bizonyította a finnugor rokonságot. Szabó őstörténeti kutatásainak összefoglaló műve A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig (1869). Emellett jelentős számú kisebb-nagyobb tanulmányt publikált e témában. Munkásságának másik számottevő vonulata a hazai kútfők és források ismertté tétele. Rá is illik a következő állítás: "Ha egy tollvonást sem írnak (mármint a források gondozói), akkor is elismerés illeti őket". Szabó is vallotta a kortárs historikusokkal: "... a történettudomány alfája a forráskutatás". A nemesi kiváltságok megsemmisülésével az 50-es években kinyíltak az évszázadok óta szigorúan őrzött családi levéltárak, a mérhetetlen mennyiségű feldolgozatlan forrás feltárni való kincsként várta a kutatókat. Szabó nagy érdeklődés közepette tette közkinccsé Anonymus és Kézai Simon krónikáját, Rogerius és Spalatói Tamás tatárjárást megörökítő so-