Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Megyei és települési évfordulók - Békés megye újjászervezése a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc után

Békés megye újjászervezése a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc után 1715. július 23-án Békésen került sor Békés megye második széképítő közgyűlésére, amelyen immár hivatalosan is újra helyreállították a megyei hatóságot. 1 A 175 évvel ezelőtti esemény nyitánya lett az elkövetkezendő századok békés építőmunkájának, a mai Békés megye létrejöttének. 1695. január 12-én, a keresztény seregek bevonulásával Gyula várába, megszűnt a török félhold uralma e tájon. 2 A fegyverrel visszafoglalt terület a Magyar Királyi Kamara irányítása alá került. A megye török utáni első újjászervezésére 1699. december 2-án Lőwenburg János Jakab udvari ka­marai tanácsost I. Lipót király főispánnak nevezte ki. 1700. március 29-én Nagyváradon sor is került az első újraalakító közgyűlésre. Az új megyei szervezet rövid ideig működött, mert 1702-ben a Maros-tiszai határőrvidék felállításával katonai igazgatás alá került a terület. 3 A Rákóczi szabad­ságharc alatt hadjárta területté vált Békés megye addigi lakossága biztonsá­gosabb helységekbe és a természetes búvóhelyekre menekült. A Szatmári béke után (1711) megindult az elmenekült lakosság visszaszállingózása. 4 A török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc utáni megye a korabeli források szerint a teljes pusztulás képét mutatta. Területe hosszas birtok­lástörténeti változások nyomán szilárdult meg, a harcok elől elmenekült, majd lassan visszaköltöző lakosságnak valóban elvadult tájat kellett birtokba vennie. A középkor századaiban sok aprófaluval sűrűn teletűzdelt táj lakói néhány nagyobb helységbe tömörülve kezdték újra a föld megművelését, míg a régi falvak emlékét a határnevek őrizték meg a mai időkig. A mai népesedéstörténeti kutatások eredménye alapján a korabeli források által festett elszomorító kép értelmezése némi korrekcióra szorul. A 1 Karácsonyi János: Békés vármegye története. Gyula, 1896.1. 321. 2 Uo. 276. 3 Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. Békéscsaba, 1971.12. 4 Uo. 17.

Next

/
Thumbnails
Contents