Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Honismereti, helytörténeti írások - Hol volt valaha a belváros? Gyula város középkori topográfiájához

Hol volt valaha a belváros? Gyula város középkori topográfiájához Egy optimista középkori felfogás szerint az egykori óriások vállára ka­paszkodva messzebb láthat szemünk, megismerésünk valamicskével tovább nyújtózhat. Alkalmasint még a múlt nagyjainak egyes tévedéseivel is érdemes foglalkoznunk, mert ezek is tanulságosak lehetnek. A gyulai születésű történész, Karácsonyi János több ezer érvényes adatot bányászott elő Békés megye és szülővárosa, Gyula történetéből. Némelyiket már meghaladta az idő, de még e téves állításokon sem árt újra elgondolkozni. Gyula középkori topográfiájával kapcsolatban Karácsonyinak három alapvető megállapítása volt. Ezek közül kettő már tévesnek bizonyult, a harmadikat pedig itt szeretnénk jobban szemügyre venni, de előbb lássuk sorban a másik kettőt is. 1. / Az első tévedést Implom József ásatásai tisztázták véglegesen. A XV. századi ferences kolostor és templom nem a mai belvárosban a Békés megyei Takarékpénztár (ma a Vízügyi Igazgatóság épülete) táján volt. Imp­lom a mai törökzugi városrész területén tárta föl maradványait. 1 2. / A középkori plébániatemplom helyét illetően is az ásatások döntöt­tek. Ennek épülete nem a mai római katolikus főtemplom helyén állott, ­mint azt Karácsonyi vélte - hanem a mai Törökzugban (a régi Holt-Körös közelében). 2 3. / Karácsonyi egészen sajátosan értelmezte Matliis Zündt 1566. évi látképét, 3 amely bizonyosan szemtanú elbeszélése alapján készült. 4 Zündt látképe a plébániatemplomot és a ferences kolostort egyaránt az északi városrészbe helyezte, abba, amelyik a mai Törökzugnak felel meg. Karácso 1 Implom József: A gyulai törökzugi ásatások. Gyula, 1933. 2 Jankovich B. Dénes ásatásai bizonyították ezt. (A gyula - törökzugi templom feltárása ­Békési Élet, 1982/4.415-426.) 3 A látkép, illetve egyéb általa feltárt adatok értelmezéséről: Békésvármegye története, Gyula, 1896.1. k. 163., II. k. 144-145. Corvin Erzsébet és Frangepán Beatrix gyulai földesurak temetkező helye - Békés, 1902. ápr. 20. 4 Legkevésbé a belső várat ismerte az illető, tehát valószínűleg nem katona volt.

Next

/
Thumbnails
Contents