Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

e borúlátó megjegyzéseket teszi, hanem az ebből származó nehézségek áthidalására is van tanácsa. Az etnikai tarkaság ugyanis még önmagában nem baj, a fő az, hogy a különféle nációk "nyugodtan és barátságosan viselkedjenek", ne szítson köztük senki ellentéteket. Aztán később hangzik Comenius optimista megjegyzése - "idővel ez a nép az ország minden részét be fogja tölteni a maga ivadékaival". Ma már tudjuk, e jóslata nem vált be, pedig ő hasznos tanácsokat adott ehhez. A népszaporulat alapjául a jó házasságot jelölte meg, annak szükségességét fejtegette, hogy az emberek csapodár, "rendetlen" életmód helyett szerencsés házasságokat kössenek, meglegyen a családfenntartás biztonságos lehetősége. A családnak, mint a nemzet alapsejtjének jelentőségét tisztán látta: ha a magyar családok betöltötték volna az ország gyéren lakott helyeit is, nem lett volna lehetőség arra, hogy oly sok idegen nép telepedjen be. A család helyzete és az ország etnikai képe tehát szorosan összefüggő tényezők Comenius felfogásában. Szerinte "négyszer annyi embert tudna táplálni" ez a föld, de ehhez természetesen ésszerűbb gazdálkodás lenne szükséges: ezzel gondolatmenete visszajutott a kiindulópontra, a termelési-gazdálkodási szisztéma korszerűsítésének, megreformálásának követelményéhez, a kelet-európai elmaradott viszonyoknak a fejlettebb nyugat-európaiakéval való összevetéséhez, az ebből cdódó tanulságok levonásához. Miközben azonban a reformok feltétlen szükségességét hangoztatja, az elsietett, át nem gondolt és főképp a felemásan végrehajtott reformoktól is óvja az országot. Az erkölcsös életet a megreformált kereszténység elterjedésétől teszi függővé, szerinte az utóbbi lehet az előbbinek záloga. A bajok okai között említi azt is, hogy a vallási élet "sokfelé van szaggatva", és "nincs egészen, nincs mindenütt, nincs teljesen megreformálva." De nem a katolikus-protestáns ellentétről van itt szó, miként arra az első pillanatban gondolni lehetne, hanem a különféle felekezetek belső reformjának hiányosságairól. Szerinte a vallás "ugyanis inkább a külsőségekben van megreformálva, mint a belső dolgokban, inkább dogmáiban és szertartásaiban, mint a jámborság élő gyakorlatában...". Igazi, belső reformokat, a szemlélet megváltozását sürgeti tehát Comenius, nem helyeselve a csupán külsőségekre kiterjedő látszatújításokat. Igazi mérce, valódi értékmérő pedig csakis az eredményesség lehet, addig minden szóbeszéd és retorika hiábavaló, amíg a tapasztalt eredmények nem igazolják az eljárást. Mert - mint írja - "hiába di-