Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

KÉT ÜNNEPI BESZÉD. MÁRCIUS 15 MEGÜNNEPLÉSE GYULÁN, 1989

ifjúság forradalmi megmozdulása e kettő követelmény jegyében fogant. Ezért vált, és maradt példakép mindannyiunk számára. Jelképe lett annak a politikai törekvésnek, amely az Európához tartozó, oda felzárkózni akaró, független, szabad nemzetállam megteremtését célozta. Ez adhatja alapját mai közös ünneplésünknek is. Mert ez a nemzet ünnepe, az ember ünnepe, politikai, felekezeti hovatartozástól függetlenül. És ezért nem sajátította, sajátíthatta és nem sajátíthatja ki ezentúl sem senki ezt az ünnepet. Együtt ünnepeljük hát azt a szabadságharcot, mely tudjuk, elbukott. "Nincs hazánk!" - e szavakkal lépett Jókai Erkel Ferenc öccsének házába, a Kossuth L. u. 30.sz. alatti házba 1849. aug. 13-án, a világosi fegyverletétel napján. Aug 22-én városlakó őseink szomorú eseménynek lehettek tanúi. Letették a fegyvert a tisztek is. Lehet-e nemesebb célja városunk mai polgárainak, lett légyen az idős vagy fiatal, mint méltó emléket állítani ezen eseménynek? A közös erőnkből és akaratunkból felállított emlékhely alkalmat adhat a hős honvédtisztekre, a mártírhalált halt tábornokokra, a forradalomra és szabadságharcra való emlékezésünknek. S ezáltal erősödhet hitünk: a hősök nem hiába áldozták életüket és vérüket. Kedves Barátaim! Vörösmarty szavait idézve: "előttünk egy nemzetnek sorsa áll." A világ nélkülünk is halad, de nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy hová tartozunk. Mi a helyünk a világban? Rangunk és sorsunk, jogunk és kötelességünk a népek között. S hol van, s mit ér, és mit jelent a haza, a hazánk, melynek gyermekei és áldozatai vagyunk, melyért "keservben annyi hű kebel szakadt meg"? Egyetlen pontja a nagy koordinátarendszernek, számunkra jelölve: hol élnünk, s halnunk kell; hisz azért vagyunk e világon, hogy valahol otthon legyünk benne. S mi dolgunk most a hazában? Ma már nincs értelme annak a kérdésnek, hogy adott körülmények között lehet-e tenni valamit. A haza és haladás ügye más megfogalmazást követel. Szabad-e tétlenül várni? Nem; nem szabad! Meglehet, hogy a közelmúlt tapasztalatai nem mindenben kedveznek az új szemlélet, az új társadalmi magatartás elfogadásának. Hiszen nem fogadta egyöntetű elismerés azoknak a törekvéseit, akik vállalkozni, változtatni akartak. De tudni kell! Aki meg akarja haladni a jelent, annak vallania kell a meglévő állapotokkal, a tétovasággal, a vissza-