Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

Kéthly és a magyar szociáldemokrácia tragikus helyzetbe került. A fasizmus elleni harcban a kommunistákkal kényszerült szövetkezni, majd 1945 után nagyon hamar átlátta, hogy a szélsőjobboldali totalitarizmus helyett immár a kommunista diktatúra megteremtése következik. Kéthly Anna - Mónus Illéshez hasonlóan - ekkor már túljutott az elavult osztálypárt és osztályharc fogalmain. Mónusról írott nekrológjában így vall erről: "Mónus Illés minden erejével, tudásával és befolyásával arra törekedett, hogy a Szociáldemokrata Párt ne váljék egyszerű és elavult munkáspárttá, a napi problémák szociális síkjáról a gazdasági és politikai feladatok magaslatára emelte fel minden cselekedetével a mozgalmat."

7 Kéthlynek azt kellett látnia, hogy a Horthy-rendszer szociális haladást akadályozó féldiktatúrája után ismét egy szűk hatalmi klikk korlátlan uralma fenyeget, amelyhez egyre nyilvánvalóbban szükséges volt a szociáldemokrata pártnak az ún. munkásegység jelszava alatt történő felszámolása. Az adott politikai feltételek között Kéthly ellenállása nem menthette meg a párt önállóságát a marosánok és szakasitsok működésével szemben, de ő és vezető társai - a párt tömegének többségével hívek maradtak a nyugati pártokéval egyező demokratikus úthoz. Kéthlyt 1950 júniusában bebörtönzik, majd 1953-tól 1956. októberéig háziőrize

Iben éli;. Október 23-a után az újjáalakuló szociáldemokrata párt elnöke s a Nagy Imre-kormány államminisztere. Ekkori politikai állásfoglalásának legfontosabb elemét a semleges, független Magyarország követelése jelentette. Tudta - s ez sajnos, napokon belül igazolódott -, hogy a magyar forradalom és szabadságharc eredményei e követelések teljesülése nélkül nem stablizálhatók. November elsején Bécsbe utazott a Szocialista Internacionálé ülésére, de visszatérni már nem tudott. Emigránsként élt élete végéig. A Brüsszel melletti Blankenbergben halt meg 1976. szeptember 7-én. 1956 után Kéthly Anna volt az egyik legjelentősebb magyar emigráns politikus, hiszen világszerte ismerték és elismerték. A szociáldemokrata mozgalomban sokáig ő képviselte a magyar pártot. A Magyar Nemzeti Bizottság tagja volt, az emigráns párt elnöke. 1959-től szerkesztette a Londonban megjelenő Népszavát (1963-ban szűnt meg), ahogyan a stockholmi Szociáldemokrata Szemlét is. Az ő közreműködésével készült az 1973-as szociáldemokrata alternatíva - az emigráns párt programja. Jelentős nyugati lapokban és az ENSZ-ben gyakran fellépett a hatvanas évek elején a magyar nép érdekében (később a kisebbségi sorsú magyaro-