Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

BODOKI KÁROLY (1814-1868) 175 éve, 1814. március 29-én született Gyulán Bodoki* Károly vízépítő mérnök, a Körös-vidék folyószabályozási terveinek kidolgozója s a ter­vek nagyobb részének végrehajtója. Ahhoz, hogy Bodoki életművének jelentőségét fölbecsülhessük, néhány évezredet vissza kell lépnünk az időben. A Kárpát-medence jelenlegi víz­hálózata kb. tízezer évvel ezelőtt alakult ki. A honfoglalásig eltelt időszakban aztán a Tisza-völgy arculata nem sokat változhatott. Az embe­ri települések nyomai az árvizektől nem veszélyeztetett hátakon marad­tak fenn, utalva arra, hogy az itt élő népek igazodtak e hatalmas víz­rendszer természetes működéséhez. Az európai kultúrát építő és lélek­számban is gyarapodó középkori magyarság vízszabályozó beavatkozásai­ról, sajnos, kevés írásos adat maradt fenn, tárgyi emlékekről pedig nem is beszélhetünk. Csak következtetni lehet arra, hogy jóval rendezettebb állapotok voltak, mint a felszabadító háborúk után. A hódoltság előtt épített művek mindenesetre tönkrementek, sőt, a hadászati céllal vég­zett mesterséges elmocsarasítások tovább rontották a helyzetet. Ez a magyarázata annak, hogy a XVIII. sz. közepén az Alföldön 2 millió hek­tárnyi területet borított víz. Az elvadult állapotokra jellemző, hogy az utak az év nagy részében járhatatlanok voltak, a rovarok millióitól nappal nem lehetett közlekedni, a lakosságot járványok tizedelték, ke­vés volt a szántóföld s a termést alig lehetett megóvni a mértéktelenül elszaporodott vadaktól. Nemcsak az áldatlan állapotok, de a népesség gyarapodása s a földbir­tokosok érdekei is a lecsapolások szükségessége mellett szóltak. Ez utóbbiak főként 1848 után aktivizálódtak: a jobbágyfelszabadítás során elvesztett földjeiket szándékoztak pótolni az ármentesítések anyagi tá­mogatásával . Részben a vízügyekkel kapcsolatos gondok, részben pedig a birtokviszo­nyok tisztázásának igénye késztette Békés vármegyét arra, hogy diplomás mérnököt szerződtessen. így került (az akkor még ritkának számító pozí­cióba) Gyulára 1811-ben Bodoky Henter Mihály, Bodoki Károly édesapja. * Bodoki Károly az "y"-t "i"-re változtatta, ezért tiszteletben tartva döntését, az ő nevét ebben a formában használjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents