Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

Gondolatmenetének kiindulópontja, többször is visszatérő momentuma: "Ha az orvoslást keressük, nem elég a baj megállapítása: fel kell kutatni az okokat is, amelyek ismerete nélkül vakmerően a betegség orvoslására vállalkozunk, mert vagy semmi, vagy csak kétes eredményt fogunk elérni, azonban gyakran még nagyobb kárt is okozunk". írása végéhez közeledve ugyanezt még tömörebben így fogalmazza meg: "... az orvoslás mindig a baj forrásánál kezdődjék, mert ha a baj forrását be nem tömik, a patakokat nem lehet sem megállítani, sem medrüket megtisztítani". Épp ezért a bajok gyökereit igyekszik feltárni. Az ország földrajzi és népességi viszonyaiból kell szerinte kiindulni, ez pedig megmutatja, hogy az ország földje gazdag és termékeny, csak a rajta folyó termelés megszervezése rossz. A megoldást a szakszerűség, a tudás előtérbe helyezésétől várja: "Ha ugyanis a szakértelem a természettel itt versenyre kel, csakhamar földi paradicsomot fogunk az országból teremteni." Legfőbb baj szerinte a tudatlanság és a tehetetlenség, a "fáradalmas iparágak" és mesterségek nemismerése. Elítéli azt, aki "csak napról napra él, amit a ma nyújt, mindjárt megfőzi, a holnappal csak annyit törődik, mint az ég madárkái". A tisztességes és "szabadon vállalt" munka polgári követelményét nem csupán gazdasági, hanem erkölcsi szempontból.is elsőrendű fontosságúnak tartja. A restségből és tanulatlanságból ered nézete szerint minden bűn, főként a lopás és rablás. Pedig szinte lehetetlen jó erkölcsökre szoktatni a népet akkor, ha nincs mindenkinek állandó és tisztességes foglalkozása. A mesterségek viszont nem virulhatnak ott, ahol "szellemi életünk művelését általában elhanyagolták". A geográfiai és gazdasági viszonyok mérlegelése után az ország etnikai összetételéről is feltárja véleményét Comenius. Először azt fejtegeti, hogy általában nem szerencsés helyzet, ha egy országban nem homogén nyelvű és szokású a lakosság. Magyarországon pedig igencsak tarka ez a kép, mert - mint írja - "máshonnan észrevétlenül sok német, rutén, oláh, sőt török telepedett be. Ezért lakosai nem egy, hanem legalábbis ötféle nyelven beszélnek... úgyhogy egyik ember a másikat éppúgy nem érti meg, mint a bábeli toronynál...". Ezért tartja fontosnak a latin nyelvet, amely közös. Vannak ugyan emberek, akik három-négy nyelven is beszélnek, de többnyire egyiket sem jól, és ebből csak félműveltség származhat. A soknyelvű és soknemzetiségű Magyarországról azonban mégsem csupán