Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

valaki a mi fejünket vizekké változtatná, és szemeinket könyhullátásoknak kútfejévé, hogy éjjel nappal siratnék el-fogyot édes nemzetünket. Uráliéinak, Oszlopinak, Istápinak, Pásztorinak...el-eséseket, el-fogyásokat...tekints-el akar mely felé. Észak nem igen szeret: Napnyugat is tsak Isten tudja mint vagyon hozzánk: Napkelet penig s Dél gyűlöl; ha isten nem vigyázna, tsak az egy puszta testünkéi hagyna, s azzal is keserves rabságra! Mikor még Isten a Judah nemzetére, az el-szánt rettenetes romlást szintén el nem érkeztette volna, sok jelekkel serkengeté a népet... Jeremiásnak egy szájjal északra állo forró fazakat mutata: Mit lácz, mond Isten, Jeremia? Forró fazakat látok, melynek szája észak felé vagyon, s mond az Ur reá: Észak felől jő a veszedelem a földnek minden lakosira. Jo Nagy Isten, Napkeletre áll nekünk e forró fazék! könyörüljön a könyörületes Isten rajtunk! Mikor az Israel s Judah nemzetének, az Assyriai s Babilóniai fogság előt való alapotjókat szemlélem és gondolom, abban mint valami aczél tükörben élőven láttatom én magamnak, nemzetünknek félelmes állapotját nézni. Uram kedvezz a te népednek!"^ Medgyesi prédikációja szinte prototípusa a Magyarország panasza toposzának: idő- és értékszerkezete kifejezi a hármasságot, de helyet kap a zsidó-magyar párhuzam és a kisnépiség gondolata is. Medgyesi életműve egyébként is rendkívül gazdag tárháza mind a nemzeteszme fejlődésének, de a Querela Hungáriáé toposznak is, prédikációi pedig a XVII. sz. szépprózájának legértékesebb fejezeteihez tar12 toznak. Medgyesi prédikációi gyakran kapcsolódnak konkrét történelmi személyiség búcsúztatásához, de az 1650-es évek második felében, 1660 tájékán már különböző események az inspirálók, majd még elvontabbá válik az ihlető hatás: ezzel párhuzamosan egyre távolodik a prédikáció hagyományos műfaji mintáitól, egyre jobban közeledik a politikai publicisztika, történetfilozófiai értekezés, esszé jellemzőihez.*'* Várad eleste 1660-ban, az ezt követő újabb katonai kudarcok, a pusztulása felé imbolygó Erdély - Transsylvania moribunda - elmélyíti a válságtudatot. A beinduló kuruc küzdelmek időleges sikerei is csak rövid időre oldják a pánikot; a prédikátorai által "aczéi Tükrébe" tekintő nemzet sokszor látja a rettenet valóságos képeit, de nem ritkák a lidérces látomások sem, a kavargó fantomok, ahol erény és bűn, múlt és jelen, valóság és rejtelmes transzcendencia az önemésztő alkotói tudatban interférai. Zrínyi és Apáczai Csere gondolatrendszerében a nemzettudatot sajátos egyensúlyi állapot jellemezte: a nemzet értékei-erényei arányban állnak fogyatékosságaival, bűneivel, vagy legalábbis az