Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

Szeghalomtól Leridáig

március 6-án egy utcai találkozón elfogták. A rendó'rség a nyomdát és a segítőtársait is meg akarta találni, ezért nagy brutalitással vallatták, de ekkor sem tudták szóra bírni. A korábbi, távollétében kapott ítélettel együtt majd három évet töltött börtönben. A szegedi Csillag börtönben Pohl Sándorral, Horváth Imrével raboskodott együtt. Kiszabadulásakor a KMP súlyos körülmények közt tevékenykedett. Nem tudott bekapcsolódni a munkásmozgalomba, ezért elhatározta, hogy Imre bátyjával együtt a spanyol szabadságharc segítségére siet. 1937. aug. 20-án hamis útlevéllel vonatra ültek. Bécsbe, majd Finnországba ment és 1937 szeptemberében Franciaországból önkéntesekkel együtt gyalog kelt át a Pireneusokon és érkezett spanyol földre. Ezután kiképzésen vett részt, majd mint századparancsnok-helyettes tevékenykedett. 1938 elején a fasiszta csapatok célja Aragónia köztársasági részének lerohanása, majd Katalóniába nyomulva a köztársaságiak fegyverletételre kényszerítése volt. E terv meghiúsítására alakult az extremádurai front. 1938. február 16-án a Nemzetközi Brigád magyar zászlóalja itt indult csatába. E harcokban részt vettek a Sebes fivérek, Szalvai Mihály, a munkásból lett zászlóaljparancsnok, a „magyar Csapajev" és itt esett el Stegmayer István, az északfranciaországi magyar bányász, az önkéntesek rajongva szeretett Stefije, aki végigverekedte a nemzetköziek minden ütközetét. Áprilisban Franco csapatai indítottak támadást a Ieridai fronton a köztársaságiak ellen. A Hitler és Mussolini segítségével jól felszerelt fasiszta csapatok hősi ellenállással találták szembe magukat. Sebes György is itt harcolt. Századával fedezte a köztársaságiak visszavonulását. Ekkor sebesült meg századparancsnoka, Klein József, aki belgiumi magyar vasmunkás volt. Sebes György őt akarta megmenteni a tűzből, s e közben érte a halálos golyó 1938. április 4-én. 7 évvel később hazája ezen a napon lett szabad. A Sebes családból a szabadságért harcolók különböző frontjain hárman áldozták életüket. Halála után 1946-ban a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. E tragikusan rövid, de gazdag életpálya, a munkásmozgalom eszméi melletti elkötelezettség, abból a talajból, a családból táplálkozott, amely a szabadságszeretet, a gondolkodás bátorságát adta útravalóul gyermekeinek. Leiszt Emma