Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

„Csak a nyelvem német, a szívem magyar, mert a szabadságért dobog"

tudta és vallotta: népük igazi érdekét a magyar honvédseregben lehetett akkor képviselni — s ugyanígy vélekedett a magyarországi német Aulich, Schweidl, Lahner, az osztrák Poeltenberg, a birodalmi német Leiningen és sokan mások. Kitartottak azért is, — s erre emlékezve az utódok szíve is felmelegszik — mert nem nyelvben, hanem szellemben és önként asszimilálódtak, azonosultak a magyarsággal. Emlékezzünk Ludwig Chladek cseh származású tüzértisztre, aki 1849 áprilisában halálosan megsebesülve németül így szólt: „Nem vagyok ugyan a haza szülötte, de szívem, érzelmem magyar és egész készséggel áldozom fel érte magam." Közülük való volt tehát Poeltenberg is, aki 1813-ban, 175 éve született Bécsben, nagybirtokos-jogász apa fiaként. 1829-től szolgált az osztrák seregben, 1848-ig kapitányságig vitte. Ekkor már háromgyerekes családapa, alacsony, zömök, nagybajúszú, művelt és életvidám ember, kiváló tiszt. 1848 nyarán még Olaszországba kérte magát, ám Magyarországra vezényelték, s így ő is letette az esküt a magyar alkotmányra. Ott volt Pákozdnál, Schwehátnál, később a Windischgraetz elől hátráló hadseregben, majd végigküzdötte a nagyszerű tavaszi hadjáratot. 1849 júniusában már tábornok, a III. osztályú, magas katonai érdemrend tulajdonosa. Magyarul egy szót sem tudott, a szabadságharc hevében is csak néhány magyar káromkodást volt alkalma megtanulni. Az összeomláskor, 1849. augusztus elején egyik tagja a Paszkervicshez küldött deputációnak. Orosz főtisztek adják tudtára: csak meghódolásról lehet szó, ez esetben azonban a cár lovagiasságára számíthatnak s többet érhetnek el, mint amit reméltek. A szívélyes fogadtatás, a tárgyalások hangneme és az ígéretek (miszerint a fegyvert letevőket nem adják át az osztrákoknak) Poeltenberget — a már menthetetlen hadi helyzetben — az oroszok előtti fegyverletétel szorgalmazójává tették. (Haláláig gyötörte emiatt a lelkiismeret-furdalás.) Augusztus 13-án ő is Világosnál tette le a fegyvert. Az orosz csapatok előtti kapitulációval a magyar hadvezetés kinyilvánította: vereségét csak az intervenciós orosz hadsereggel szemben ismeri el. Jellemző volt a magyar főtisztek álláspontjára Damjanich mondata (az aradi vár átadása előtt): „A várat egy muszka kozáknak átadom, de az osztrák seregek ellen halálig védem." Az orosz fogságba került honvéd tábornokokat egy hétig Gyulára internálták, megyénk akkori székhelyére, ahol nemcsak a vendéglátó gr. Wenckheim József, de az orosz tisztek is kitüntető barátsággal viselkedtek irányukban. Több alkalommal a szökés lehetőségét is felkínálták, de ezzel egyik tábornok sem élt. A nagy csalódás aug. 23-án következett be : az oroszok, ígéretük ellenére átadták őket az osztrákoknak. Igaz, Paszkevics is, sőt maga a cár is töre-