Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

Irodalomhiány

ÍROD ALOMHIÁNY * E kiadvány szerkesztője arra kért, írjak Dél-Alföld, illetve Békés megye mai irodalmáról, irodalmi életéről. A rendelkezésemre álló szűk terjedelemben megoldhatatlannak látom a feladatot, ezért inkább a Békés megyei irodalom hiányáról meditálok. A hiány okainak a térség történelmi fejlődésével, gazdasági, politikai viszonyainak alakulásával is összefüggő teljességét sem kísérelhetem meg feltárni, csupán néhány kérdés és lehetséges válasz megfogalmazása célom. Békés megyében számottevő értéket hordozó, az egyetemes magyar irodalom integráns részének tekinthető irodalom ma nincs, vagy alig-alig. Miért? Mert e tájéknak nincsenek gazdag irodalmi hagyományai? Nincs humán szakos felsőoktatási intézménye, mely alkotókat, irodalomszerető, értő közönségetnevelhetne?Nincs irodalmi folyóirata (az Új Auróra évi háromszori megjelenése miatt sem tekinthető annak)? Nincsenek az irodalmi életnek szervezeti keretei? Van, de csak két olyan írója (Sarusi Mihály, Simonyi Imre), akiket az egyetemes magyar irodalom is számon tarthat? S innen újra kezdhetnénk a „miért"-ekkel : miért mennek el innen a fiatal alkotók, miért nem jönnek helyükre mások, miért nem vonzó talaj ez a fészekrakáshoz, miért rekedt meg, miért nem fejlődött tovább az itt maradtak munkássága stb. Az objektívnek, tőlünk függetlenül létezőnek látszó körülmények nem hagyhatók figyelmen kívül, de túl gyakori emlegetésük, a rájuk való állandó hivatkozás könnyen béklyójává válhat a szárnyalásra termett gondolatoknak és a cselekvésre vágyó mozdulatoknak. Különösen akkor, ha az adottságok, hagyományok másként is felhasználhatók, ha a körülmények örökérvényűnek, véglegesnek, mozdíthatatlannak nem tekinthetők. A tájék mai irodalmának jó része még mindig a két háború közötti népi irodalom vonzáskörében, bűvkörében él. A megváltozott gazdasági, társadalmi, politikai viszonyok, átalakult életmód, az irodalom ezekkel is összefüggő szemléleti, poétikai változásai miatt egy fél évszázaddal később ez már természetellenes. A hagyományápolás soha nem az, csak ha öncélú, ha terméketlen. Múltunknak soha nem fordíthatunk hátat, de mindenkor igyekeznünk kell a jelenre figyelve alkotó módon meghaladni azt. A népi irodalmi hagyományok ápolása itt kimerül az elfogult emlékezésekben, nosztalgiázásban, méltatásokban, Szabó Pál, Darvas József, * Szerkesztői megjegyzés: Elek Tibor írása (a rövid terjedelem okán) sommás. Reméljük, gondolatait valamelyik folyóiratban rövidesen bővebben is kifejti.