Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

A cselekvő ember esélyei

még csak szűkebb körben tették ismertté az Esztergom mellett tanárkodó fiatalembert. Féja igazi nagy korszaka az 1920-as évek végén kezdődött, mikoris állandó munkatársa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjának, az „Előörs"-nek. Az Előőrs-korszak a népi mozgalom kibontakozásának időszaka is; összeverődött a „szabadcsapat", amelyre Féja diákkora óta annyira vágyott. Életének legpergőbb másfél évtizede kezdődött el. Csakhamar a népiek csoportjának meghatározó személyiségei közé került, s a népi tábornak 1944 szeptemberéig nem volt olyan megmozdulása, amiből ő hiányzott volna. Szervezett, lapot szerkesztett, írt publicisztikát, kritikát, szociográfiát, irodalomtörténetet. A népi írók bibliográfiája 21 sűrűn szedett kéthasábos oldalon sorolja ezeknek az éveknek a termését. Pedig ez csak a nyomtatott betűhöz kötődő munka, emellett korteskedett, sorozatban tartotta az előadásokat, szervezte a Márciusi Frontot, istápolta a hirtelen felbukkanó parasztírókat. Nem kerülte a konfliktusokat: hatszor állt bíróság előtt, a „Viharsarok" című nevezetes szociográfiája országhatárokon túlcsapó botrányt kavart. Mi lehetett az az erő, ami Féját hajtotta? Féja, alkatából eredően, a cselekedni akaró ember prototípusa volt. Lépten-nyomon mély, adott struktúrában megoldhatatlannak látszó társadalmi konfliktusokba ütközött. Személyes, mindennapi élményként élte meg a magyarság szorongattatásait, a társadalom széles rétegeinek — különösen a parasztságnak — reménytelen helyzetét. Az ilyen ember nem éri be azzal, hogy tanár, irodalmár, professzionista újságíró legyen. Féja számára a nemzet lett a hivatás. Talán személyes sorsa elől is menekült: megrázó gyermekkori élményét, apja öngyilkosságát, fiatal felesége gyermekszülést követő halálát is feledni akarta azzal, hogy testestől-lelkestől a kor küzdelmeibe vetette magát. Ám ez a korszak nem akármilyen csapdákat rejtegetett a cselekvő ember számára. A történelmi szituáció gyors és gyökeres változtatást követelt, de a változtatásnak nem voltak meg a feltételei. Az ilyen szituációk szülik a vonzó, de megvalósíthatatlan programokat, mint amilyen a harmadik út koncepciója volt. Féja is — mint annyian mások — nagyon lényeges valóságelemekből és mitikus hozzágondolásokból gyúrta össze a maga megoldási javaslatát, elutasítva mind a szovjet típusú szocializmus, mind a haszonelvű kapitalista társadalom modelljét. Ezek helyett felépítette egy sohasemvolt társadalom képét, amely mindenekelőtt magyar, demokratikus, független és gazdag. E társadalom két alapfigurája a korszerűen gazdálkodó, független paraszt és a nép iránt elkötelezett értelmiségi lett volna. A koncepcióhoz illeszkedő történelmi tablót is megfestette: a XVII—XVIII. század tollforgatók, a Habsburg-