Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

„Ami sérelem ér, az mint magyart ér"

híres tanulmányának gondolataival. Érdemes Bibó 1948-as Válaszbeli tanulmányából idézni egy fontos megállapítást: „Ha azonban tekintetbe vesszük a magyar politikai fejlődésnek az utóbbi száz esztendó'ben különösen pedig az ellenforradalom huszonöt esztendejében való súlyos zsákutcába szorulását, akkor különösen nem csodálkozhatunk, hogy oly meggyó'zővé és általánossá tudott lenni az a nézet, mely szerint a magyar közélet és gazdasági élet egészségtelenségének központi jelensége a zsidóknak a magyar kapitalizmus szerkezetében elfoglalt kiemelkedő helyzete — holott valójában ez csak egy mellékes tünete volt annak, hogy a magyar tömegek polgári fejlődése feudális-hierarchikus szerkezetekben rekedt meg, s a belőlük való kitörés egyenes lehetősége teljességgel elakadt." 1. Kner Imre Kner Mihályhoz (Gyoma, 1938. szeptember 11.) Édes Mihály Fiam! Most vasárnap délelőtt van, s a nap gyönyörűen süt odakint. Nekem azonban bent kell lennem, pedig nagyon nehezemre esik, hogy a Nyomtatványjegyzéken dolgozzam. — De már ez nincs másként, mint Te is jól tudod. Mielőtt azonban a munkához fognék, válaszolok a leveledre.[...] Amit az iskoláról írsz, arról most komolyabban szeretnék írni. Azt írod, hogy az antiszemitizmus igen nagy az iskolában. Hát Kisfiam, azt akarom erről írni, hogy a másik elfogultsága és elhamarkodott ítélete semmiképpen sem szabad, hogy az embert befolyásolja az önmagáról való ítéletében. Tisztességes és erkölcsi alapon álló ember úgyse úgy él, hogy folyton azt keresi, hogy neki mi a jó és kellemes, hanem azt keresi, hogy mi a helyes eljárás, mivel nem okoz kárt másnak. Vagyis tisztességes és becsületes ember állandó felügyelet és ellenőrzés alatt tartja önmagát, és nem tesz meg olyasmit, ami miatt önmaga előtt szégyellnie kelljen önmagát. De még ez sem elég. Tisztességes ember állandóan figyeli az életet és a viszonyokat, állandóan figyelemmel van az emberiség egyetemes érdekeire is, és a fejlődést igyekszik szolgálni. Tisztességes embernek tehát állandóan él a lelkében az az érzés, hogy tagja egy nagy közösségnek^ nemzetnek és azon túl az egész emberiségnek, és igyekszik ennek a nagy közösségnek az érdekét is szolgálni. Tisztességes ember tehát azt is figyeli, vajon helyesen fogja-e fel a közösségi érdeket? Nem befolyásolja-e ítéletét a saját érdeke, s nem azon keresztül torzítva látja-e a közérdeket? Aki így él, annak mindig megvan az az elégtétele, hogy ha a