Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

„Csak a nyelvem német, a szívem magyar, mert a szabadságért dobog"

„CSAK A NYELVEM NÉMET, A SZÍVEM MAGYAR, MERT A SZABADSÁGÉRT DOBOG" (Poeltenberg Ernő emlékére) A címként álló mondat Ernst Poelt Ritter von Poeltenbcrgtől származik, akiben Poeltenberg Ernőként a 13 aradi vértanú egyikét tiszteljük. Egyike volt azoknak az ezreknek, akik idegen létükre is azonosultak a magyar alkotmány és függetlenség ügyével — vállalva a fegyveres harc, a hősi halál, majd a bitófa, az agyonlövetés, az évtizedes börtön, vagy a száműzött, emigráns élet kockázatát, ill. szomorú valóságát. Az előzményeket csak néhány mondat erejéig villanthatjuk fel: Az 1830-as — 40-es évek a „tavasz" évtizedei voltak hazánkban. Minden csupa ígéret, hit, remény és kitárulkozás volt. A gondolkodó emberfők java része európai első színvonalon vált a liberalizmus, a szabadságjogok és az önrendelkezés hívévé, szószólójává. Széchenyi, Kölcsey, Wesselényi, Kossuth, Deák, Eötvös, Batthyány és társaik révén 1848 elejére nemzetünk felkészülten szembesült a népek tavasza, az európai forradalmi hullám adta lehetőségekkel. Bécs kénytelen volt szentesíteni a feudalizmust félrevető magyar polgári alkotmányt és elismerni Magyarország önrendelkezését, kinevezni a felelős magyar kormányt. A vértelen forradalom azonban rövidesen véres, Önvédő háborúba torkollott. A Habsburg uralkodóház és tanácsadói hitszegő, alattomos módon a magyar alkotmány és önállás felszámolására uszították és vezették a félrevezetett szerb, horvát, román és szlovák nemzetiségek egy részét, majd 1848 októberétől nyíltan, saját seregeikkel is felvonultak a magyar honvédsereg ellen. A magyar honvédsereg tisztikarának 30%-a nem magyarokból állt. Zömük — mint Poeltenberg is -1848 nyarán császári tisztként, alakulatával együtt került a magyar hadügyminiszter fennhatósága alá uralkodói parancs és kinevezés folytán, kisebb részük (mint pl. gróf Leiningen-Westenburg Károly) önként jelentkezett. Valamennyien esküt tettek a magyar alkotmányra. Az októberi ellenforradalmi támadáskor, Windischgraetz decemberi előrenyomulásakor, majd a Habsburg-ház trónfosztásakor is lett volna alkalmuk a távozásra, ám tekintélyes részük kitartott esküje mellett. Kitartottak, mert egyenes katona-gondolkodásuk (látva és tapasztalva a bécsi kormányzat kétszínűséget) a magyar ügy mellé állította őket; kitartottak, mert esküjüket képtelenek voltak félretenni s mert érezték és tudták: a magyar szabadság ügye összefonódott a népek szabadságával, magyar földön akkor az európai feudális reakció ellen folyt a harc. Damjanich szerb, Knezic* horvát létére