Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
Békés vármegye tisztviselői, szegődményes alkalmazottai és szolgaszemélyzete 1715–1848. Prozopográfiai adattár
pítványt tett a szarvasi evangélikus gimnázium javára. A tőke kamataiból a magyar nyelvben kiváló előmenetelt tanúsító diákok kaptak ösztöndíjat.2462 Vágó Ignác Jászkerületi kapitány (1842) volt. Gróf Károlyi György 1842. május 17-én Békés vármegye táblabírájává nevezte ki.2463 Valent János Békés vármegyei lovas katona (1805-1807), pusztai katona (1806-1807) volt.2464 1805 körül fél évig mint tömlöchajdú működött, majd 1807. október 28-án a gyulai uradalom szolgálatában állt (1808. február 4-én, 1808. június 25-én is). Hajdú (1806-1808) volt. Legkésőbb 1808. július 1-jén már a gyulai uradalom alkalmazta.2465 Vámosy Ferenc Lovász Zsigmond 1795. február 10-én Békés vármegyei kancellistának nevezte ki, fizetését március 1-jétől állapították meg. A hivatali esküt 1795. április 16-án tette le. A főispán 1795. november 9-én Licsek Antalt nevezte ki a helyére kancellistának. Ezt követően katonai pályára lépett.2466 Vámosy István (*1760 k. - 11844. szeptember 23., Szarvas) A család nemesi származását nem sikerült kétségbevonhatatlan módon bizonytani (1841).2467 1781. szeptember 30-án Petik Klárával (*1757) Gyulán kötött házasságot. Második felesége, Lehoczky Apollónia (1785-1846) 1837-ben Lehoczky Antal árván maradt ha, Gyula nevelését vállalta magára.2468 Vámosy István nyugalmazott tiszttartó (1841) testvéreivel, Ferenccel és Gáborral 1841-ben bizonyságlevelet kért a vármegyei felkelő nemes seregnél viselt katonai szolgálatáról. A főispáni helytartó 1777. október 16-án Békés vármegyei kancellistává nevezte ki, a hivatali esküt 1777. november 3-án tette le.2469 Vandlik András A Békés vármegyei főadószedő melletti hajdú (1833) volt.2470 Vandlik János 1790. április 1-jétől április 22-ig és április 23-tól május 18-ig a Békés vármegyei levéltárban dolgozott mint napidíjas írnok. Gyulai uradalmi ispán (1808) volt.2471 Vandlik Mihály Szucsu Mózes 1839 februárjában csabai járási raktári hajdúnak (1839, 1841) fogadta fel. Állása legkésőbb 1841. november 1. előtt szűnt meg.2472 2462 Békés, 6. (1887. ápr. 3.) 14. p. 1.; BML V. B. 302. a. kpv. jkv. 68/1872, 30/1873, 49/1874, 2/1877, 6/1878, 32/1879, 43/1880, 37/1882; Raskó, 1935. 4. p. 2463 Kgy. jkv. 858/1842. 2464 Kgy. ir. 1069/1797, 440/1808. 2465 Kgy. jkv. 579/1806, 815/1808; kgy ir. 402/1808, 815/1808. 2466 Kgy jkv. 264/1795, 371/1795, 395/1795,1037/1795; kgy. ir. 1037/1795. 2467 Kgy jkv. 539/1841; BML IV. A. 4. a. 30/1841. 2468 BML IV. 426. Szarvas, r. kát. hal. akv. 1844. szept. 23.; RKP, Gyula, egyb. akv. 1781. szept. 30.; BML IV. A. 4. c. 24/1837; kgy jkv. 622/1841. 2469 Kgy ir. 188/1777. 2470 Kgy. jkv. 10/1833. 2471 Jkv. fog. 1172/1790, 1289/1790; kgy. ir. 1172/1790, 1289/1790, 851/1808. 2472 BML IV. A. 4. a. 735/1839, 61/1841, 1129/1841. 500