Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)

Békés vármegye tisztviselői, szegődményes alkalmazottai és szolgaszemélyzete 1715–1848. Prozopográfiai adattár

Nővé János Békés vármegyei persecutor (1810) volt. 1810-ben megvesztegették (pénzért elengedett bű­nözőket).1644 Nozák Antal (11808. augusztus 13. előtt) Mint özvegy 1804. október 28-án Békésen kötött házasságot Tomcsányi Johannával. Felesé­gét János (*1805) fiával együtt elhagyta. Árva fia gyámjává Nozák apósát, Tomcsányi Kristóf főszolgabírót rendelte ki a katonaság 1808-ban. Tomcsányi Kristóf 1811-ben unokája vala­mely katonai alapítványba való ajánlását szorgalmazta. A fiú azonban csak a grammatikai iskola elvégzése és az 1808. évi 7. törvénycikkben előírt életkor betöltése után számíthatott a Ludoviceumba való esetleges felvételre.1645 Több évig katonáskodott. A főispán 1803. szeptember 16-án Békés vármegyei csendbiz­tosnak nevezte ki. Hivatalba lépésének ideje és fizetésének kiutalása egyaránt november 1-jére esett. 1805-ben írásban nyújtotta be lemondását, hivatali utódát, Dobsa Sándort 1805. május 10-én nevezte ki Horváth Zsigmond. A bitang marhák ügyében a vármegye felé adósságokat hátrahagyó, kiegyenlítetlen számlákkal és a bűnözők lefoglalt vagyontár­gyainak elsikkasztásával iparosokat és magánszemélyeket megkárosító Nozák - családját is elhagyva - 1805-ben ismeretlen helyre távozott Komlósról. Vagyona nem volt, amiből a békési járásbeli hitelezőket kielégíthették volna. Országos körözést adtak ki ellene, hogy a felelősségrevonás ne maradhasson el. A herceg Lichtenstein seregben katonáskodott. Strá- zsamester (1808) volt.1646 Nyegrán János (*1774 k., Németgyula) 1816-ban nőtlen volt, és szüleitől semmi örökség nem maradt utána. 19 évet hadi szolgálatban töltött mint közkatona. 1816-ban obsitos katona volt, az alispán 1816. június 18-án vármegyei tömlöchajdúnak (1816, 1828-1829) vette be. Magyar, francia, német, szlovák, román, szerb nyelven beszélt.1647 Nyéky János (*1763 k. - 11821. február 1., Gyula) 1818-ban hirdették meg a békési rendek Bihar vármegyétől nyert nemesi bizonyságleve­lét.1648 Római katolikus vallású. Felesége Aradi Rozália volt. Gyermekeik: Antal (1803-1847) - Csanád vármegye főjegyzője (1832-1847) volt -, Albert (1807-1863), Alajos (*1805-11873 k.) - Szigethy Klementina (1826 k.—1891) férje -, János (*1816).1649 A reguláris katonaságnál mint strázsamester szolgált. 1809. április 17-én a nemesi felke­lés alkalmával hasonlóan strázsamesternek nevezték ki. 1809-ben a felkelő nemes sereghez őrmesternek nevezték ki, még ebben az évben hadnaggyá lépett elő. Rangjához illő ruhák beszerzésére 400 forint jutalmat kapott. Gyulai uradalmi ispán (1808), majd borossebesi tiszttartó (1817) volt. A főispán 1818. szeptember 22-én a már régóta üresedésben lévő békési járási csendbiztosi posztra nevezte ki a katonaságnál és a nemesi insurrectiónál teljesített szolgálataira tekin­tettel. A hivatali esküt 1819. január 27-én tette le. 1818. szeptember 29-én a népösszeírás eszközlésére a szolgabírák mellé napidíjas conscriptorrá tették meg a rendek. 1644 Kgy. jkv. 908/1810. 1645 Kgy. jkv. 1164/1808,1503/1808,1502/1811, 344/1812,478/1847; MOL X 5274. Békés, r. kát. egyb. akv. 1804. okt. 28.; uo„ kér. akv. 1809. okt. 26.; RKP, Gyula, kér. akv. 1805. dec. 21. 1646 Kgy. jkv. 949/1803, 386/1805, 472/1805, 1030/1805; kgy. ir. 1030/1805. 1647 Kgy. jkv. 1398/1828, 2518/1828, 535/1829; BML IV. A. 4. c. 154/1816. 1648 Kgy. jkv. 179/1818. 1649 Gilicze, 2006.66., 77-78. p. Nyéky Antal és Alajos a szegedi gimnázium tanulói voltak. CSML (Szeged) VIII. 59.; RKP, Gyula, hal. akv. 1821. febr. 1.; uo., kér. akv. 1816. máj. 16.; kgy. jkv. 106/1809, 465/1821, 470/1821; Barna-Sümeghy, 1998. 150-151. p.; Az 1848-1849. évi, 2002. 617-618. p. 400

Next

/
Thumbnails
Contents