Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
Békés vármegye tisztviselői, szegődményes alkalmazottai és szolgaszemélyzete 1715–1848. Prozopográfiai adattár
inak regesztrációjában munkálkodó napidíjas volt, munkájáért május 12-én 31 forint 30 krajcárt állapítottak meg. Az 1791. május 16,-június 11. közötti időszakra 36 krajcáros diurnumot utaltak ki számára.966 Kaiser Jakab (**1793. augusztus 25., Gyula) Római katolikus vallású. Kaiser György és Reder Erzsébet fia. 1828-ban kötött házasságot Steigerwald Erzsébettel, 1856. április 14-én Horváth Juliannát (*1802) vette feleségül. Németgyulai lakos (1831) volt. Németgyula részéről 1814-ben sor szerint katonának állították, mint közlegény a báró Máriássy ezredben 12 és fél évig szolgált. Örökös obsittal érkezett haza Gyulára, majd négy évig kétkezi munkával kereste a kenyerét. Az alispán 1831. május 8-án hajdúnak alkalmazta, s mint katonaviselt embernek neki kellett a többi hajdút fegyverforgatásra tanítani. Békés vármegyei tömlöchajdú (1832-1833, 1837-1843) volt.967 Kállay Antal 1790-ben nős, gyerekei voltak. Békés-Csanád-Csongrád egyesített vármegyék tömlöchajdúja (1786-1790) volt Szegváron.968 Kállay Boldizsár Békés vármegye első alispánjánál volt gyakorlaton (1824). 1824. december 15-én felvételt nyert a vármegye írószobájába, az esküt még ezen a napon letette.969 Kállay Ignác (*1795. július 12., Temesvár - 1T867 előtt) Református vallású nemes. Kállay Mihály - aki 1819. március 31-én a békési rendektől nemesi bizonyságlevelet kapott - és nemes Pálffy Rozália fia. Öccse, Imre 1819-ben szabómesterséget tanult. Kállay Ignác nemes Latzka Johannától (11872) született gyermekei: Emília (*1824), Móric (*1822 k.) - a gyulai iskolából 1833-ban került a mezőberényi gimnáziumba -, Alajos (*1826), Mózes (*1826 k.) - 1835-től a szarvasi gimnázium tanulója volt —, Róza (1827-1901). 1832-ben kérelmezte nemesi bizonyságlevél kiállítását gyermekei számára, de fiai anyakönyvi kivonata híján egyelőre azt nem adhatták ki.970 1817-ben esküdtnek ajánlották. A főispán 1818. szeptember 22-én tiszteletbeli aljegyzői ranggal levéltárnoknak nevezte ki. Az esküt október 15-én tette le, fizetését is ettől a naptól folyósították. 1818. szeptember 29-én a népösszeírás kivitelezésére a szolgabírák mellé napidíjas conscriptorrá tették meg a rendek. 1821. november 14-én mutatta be ügyvédi diplomáját. Az ügyvédi esküt Pesten 1821. augusztus 30-án tette le.971 1827 áprilisában a Bogyó József lemondásával megüresedett orosházi esküdti posztot kívánta elnyerni. Kinevezése mellett szólt, hogy beszélte az ebben a járásban szükséges szlovák nyelvet.972 A főispán az 1828. június 25-i tisztújítás alkalmával első aljegyzőnek nevezte ki. Lánczy József elhatározásából 1832. október 25-én ismét első aljegyző lett, ezúttal tiszteletbeli főjegyzői rangban (1832-1834). A főispán 1832. október 25-én Békés vármegye táblabírájává is kinevezte, az 966 Jkv. fog. 1172/1790, 528/1791, 706/1791; kgy. ír. 331/1785, 1172/1790. 967 RKP, Gyula, kér. akv. 1793. aug. 25.; uo„ egyb. akv. 1856. ápr. 14.; BML IV. A. 4. c. 149 72/1831, 10/1832, 89/1833, 132/1833, 108/1837, 804/1838, 164/1839, 69/1840, 57/1841, 109/1841, 592/1842, 124/1843, 321/1843; kgy jkv. 280/1833. 968 jkv. fog. 1560/1790; kgy ir. 1560/1790. 969 Kgy. jkv. 1683/1824. 970 Kgy. jkv. 101/1819, 1902/1832, 500/1838, 602/1838, 1152-1153/1838; BML IV. A. 4. a. 28/1819, 154/1819, 222/1825; BML IV. A. 4. c. 618/1837, 425/1839; MOL X 3515. Gyula, ref. kér. akv. 1824. szept. 7., 1826. jan. 20., 1827. ápr. 13.; BML Vili. 54. 26. köt. 46/1833-1834, 16/1835-1836; OSZK PAT, gyászj. (Pest, 1867. nov. 28.; [uo., 1872. jan. 30.]; Békéscsaba, 1901. okt.); Merényi-Metzger, 1999. 15. p. 971 Kgy. jkv. 1596/1817, 772/1818, 1412/1818, 1475/1818, 1806/1818, 1436/1821; MÓL O 81. 1. csomó; uo. O 78. 4. köt. 972 Kgy. jkv. 547/1827. 317