Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006)

III. Gazdasági változások a 18. század második felében - 2. Az úrbérrendezés eredményei

1/2 kapást jelent az egész ártéren. Az Arad megyei árvizes községekben nem voltak szőlők. Abszolút értékben Csaba, Gyula, Mezőberény, Érdiószeg, Püspöki szőlőterületei emelkedtek ki. A települések gazdálkodásában szerepet játszottak a községi földek és irtások, amelyek összterülete 2239 1/4 magyar hold szántót, 8048 kaszás rétet tett ki, tehát 1/5 rész szántó, 4/5 rész rét volt. Ez a mennyiség 1 %-át adta a rétpótlékkal kiegészített szántóknak, de 12,28%-a az úrbéres réteknek. Irtásokat elsősorban az ártér magasabb részein, erdős, bozótos területeken lehetett kialakítani, Arad megyében öt, Biharban hat esetben. A mocsaras, vízállásos vagy gyakran elöntött határokban nem volt érdemes az irtásba munkát fektetni. Községi földek Békés megyében szinte minden településen voltak. A közös szántó mennyisége egyetlen községben sem haladta meg az egy egész telekhez tartozót, a réteké viszont - Doboz kivételével - mindenütt nagyobb volt annál. A közös rét különösen fontos szerepet játszott abban az esetben, ha csekély volt az úrbériek mennyisége (például Csaba, Gyula, Öcsöd, Szarvas, Szeghalom településeken). Bihar megyében egy sor településen nem volt sem irtás, sem közösségi terület. A derecskéi uradalom vonatkozásában láthatjuk, hogy a szegényebb településeken, ahol a telkekre kisebb szántó és rét terület jutott, voltak közösségi földek (például Derecske, Gáborján, Kornádi, Konyár), míg a gazdagabbak nem rendelkeztek közösségi birtokkal (például Feketebátor, Félegyháza, Kaba). Bár itt nagyok voltak a telkek, a közös földeket mégis szétosztották. Vannak azonban ellenkező példák is: a szűk határú Zsadányban a kis telkek mellett nem voltak sem közös földek, sem irtások.

87 Szarvason 50, Csabán 23, Gyulán 17, Szeghalmon 15 telekhez tartozó rétet kaszáltak közösen. Hogy ezeket miért nem osztották szét, annak többféle oka lehetett. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy ilyen vonatkozásban még fennmaradt a földközösség, és a közös legelőkhöz hasonlóan a települések lakossága így tartotta igazságosnak a réthasználatot. Hozzájárulhatott az is, hogy a nyirkos, vizenyős réteket nem lehetett minden évben mindenütt kaszálni, és kimérés esetén egyes jobbágyok széna nélkül maradtak volna. Lehetséges, hogy a mocsarak miatt a kimérést nem is tudták volna végrehajtani. Mivel a telkek kimérése elvileg az úrbériség pontos elkülönítését jelentette, az állattartás kiszélesítésére törekvő birtokosoknak előnyösebb volt a bizonytalan státusú közösségi rétek fenntartása, mintha azokat a telkekhez csatolták volna. Végül a jobbágyoknak is gazdaságosabb volt, ha rétpótlékot, azaz külön szántóföldet kaptak, és a rendelkezésre álló réteket közösen kaszálták. Az úrbérrendezés végrehajtása, ahogy az országban másutt, vidékünkön is elhúzódott. Újabb felmérések, korrekciók következtek, melyeknek az volt a végeredménye, hogy a telkek száma emelkedett. Ezt igényelte az egyre növekvő lakosság, és az volt a birtokosok igénye is, hogy a telkenként meghatározott szolgáltatásokból minél több jövedelemhez, ingyen munkaerőhöz jussanak. Volt 87 L. III/c. sz. melléklet