Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006)

V. Gazdálkodás a vízszabályozások nyomán a 19. század második felében - 6. A parasztgazdaságok és uradalmak gazdálkodása a 19. század utolsó harmadában

lenmag 11 kendermag 10 dohány 22 cukorrépa 20 70 40 50 30 70 80 70 60 10 9 19 60 80 80 90 50 burgonya 1 takarmányrépa 1 lucerna 2 bükköny keverék 2 réti széna és sarjú 2 2 1 1 95 95242 Látható, hogy a cukorrépa és a burgonya kivételével az árak mindenütt csökkentek, és különösen sok nehézséget okozott a nagy mennyiségben termő és egyre kevésbé értékes gabona eladása a dekonjunkturális időszakban. Egyik kiutat a kertészkedés jelentette, ami - mint a területi adatoknál is láttuk - fokozatosan elterjedt a Körös és Berettyó vidékén. Különösen ott volt fontos, ahol a határ zömét a nagybirtok elfoglalta, és a lakosságnak a csekély szántóterület művelése mellett szüksége volt kiegészítő jövedelemre. Az 1895. évi mezőgazdasági statisztika készítésekor 11 725 kat. hold kertet vettek számba az összeírok. A legtöbb kertet a folyók partján létesítették, de néhány helységben távolabbi részeken is vásároltak vagy béreltek ilyen művelésre alkalmas területeket (például Dobozon). Kiváló volt kertnek a frissen felszántott gyepföld, különösen burgonyatermelésére. A szántókon a kukorica közé gyakran ültettek babot, lencsét, termeltek dinnyét, paprikát, sáfránt, zöldséget stb. A Berettyó mellett különösen nagy káposztáskerteket alakítottak ki. A gyümölcsösökben főként alma-, szilva-, cseresznyefákat ültettek. A korábbi szőlőültetvényeket - mint jeleztük - a filoxéra kipusztította, de a 19. század végén már néhány területen megindult az új telepítés, ahogy azt a Békés megyei volt ártéren is láttuk. A Körös-vidék nyirkos, iszapos talajában amerikai oltványtelepek létesítésével kísérleteztek, bár ezek csak a következő generációnak hoztak termést. A földművelés átalakulása mellett változások voltak az állattartásban is. Az állatállomány összetételéről, számáról a korábbiakban szóltunk. A juhászat csökkenése - a nagy gazdaságok kivételével - számottevő volt, más vonatkozásban azonban nőtt az állatállomány. A legelők csökkenése a belterjesség, az istállózó állattartás felé mutatott, a rétek feltörése viszont a szükséges szénaterméstől fosztotta meg a gazdaságokat. Mint láttuk, a takarmánytermelés lassan hódított tért, de ez volt a jövő útja. A szilajról az istállózó állattartásra való áttérés a fajtaváltást is meghatározta. Az edzett és igénytelen, legelőkhöz szokott állatok nem voltak alkalmasak a megtermelt, drága takarmány értékesítésére. A nemesítést általában a nagyobb gazdaságokban hajtották végre, és a paraszti gazdaságok innen jutottak tenyészállatokhoz. 242 Gallacz, 1896. 564. p.