Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006)

I. Bevezetés - 3. A vízszabályozás rövid története

- Fényes Elek országleírása (1851) - kataszteri ideiglen [sic!] (1853) művelési ágai - 1870., 1890., 1910. évi népszámlálás - 1884., 1895., 1911. évi állatösszeírás - 1895. évi mezőgazdasági statisztika. A részletesebb vizsgálatoknál figyelembe vesszük az összeírások megjegyzéseit, az úrbérrendezéskor felvett vallomásokat, uradalmi összeírásokat, az irodalomban megjelent statisztikákat. 3. A vízszabályozás rövid története A gazdasági viszonyok vizsgálata előtt röviden át kell tekinteni a vízi munkálatok történetét, felvázolva azt az utat, ami a jelenlegi vízrajzi kép kialakulásához vezetett. A vízszabályozások szervezésében a 18. századi kezdetektől 1948ig két finanszírozási forma figyelhető meg: a) a hajózható folyók medrének rendezése vízi utak biztosítása céljából, államköltségen, b) a kisebb vízfolyások rendezése az érdekeltek anyagi erejével, elsődlegesen az árvizek elhárítása, a termőföldek biztosítása céljából. Amikor befejeződött a hajózható folyók medrének szabályozása, azon a címen, hogy a parton épülő töltések az érdekeltek céljait szolgálják - az anyagi konzekvenciákkal együtt - az állam e feladatokat is átadta. A nem állami szabályozás alá eső folyóknál is volt némi állami segítség. A 19. század elején végrehajtott - később még tárgyalandó - térképezéseknél dolgoztak a központi építési hivatalok állományába tartozó mérnökök, akik részt vettek a szabályozási tervek készítésében, alkalmanként a végrehajtás ellenőrzésében is. A helyi irányítás a vármegyékre maradt, ahol a 18. század '80as éveitől alkalmaztak mérnököt. A Körös és Berettyó mentén e korai korszakban Arad megyében Emswanger Pál, Biharban Gassner Lőrinc, Békésben pedig a Csongrád és Csanád megyével közös mérnök, Vertics József tevékenykedett.

11 A falvak belsőségei, a jobbágytelkek, közös legelők, vármegyei utak védelme érdekében a munkaerőt megyei közmunkával biztosították, aminek mennyiségét a törvényhozás 1844-ben korlátozta. A nem úrbéres, tehát elvileg földesúri területeken, ahová a puszták is tartoztak, az árvízvédelem, mocsárlecsapolás költségeit az uradalmaknak kellett biztosítani. Ezt úgy oldották meg, hogy a jobbágyok robotját ilyen célra vették igénybe. Mint ismeretes, Mária Terézia 1767-ben rendelkezésével meghatározta a robotnapok számát, így a földesurak a vízszabályozáshoz saját majorságaik művelésétől vonták el a munkaerőt. Mind 11 II. József Békés, Csanád és Csongrád megyét egyesítette, ezért volt közös a tisztikar és a mérnök is.