Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 8. (Gyula, 2002)

Sorsok, életutak, életrajzi vázlatok

július 6. -1956. október 24.)* ebből a pozícióból nyugdíjazták. Három cikluson át a szeghalmi járás képviselőjeként kapcsolódott be az országgyűlés munkájá­ba. Az Építésügyi Állandó Bizottság titkára volt, a Mezőgazdasági Állandó Bi­zottságban is dolgozott, ám itt csak felszólalási joggal bírt. Nyugdíjasként a Mezőgazdasági Építés Tervező Vállalatnál is működött, a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság Gazdasági Bizottsága munkájából is részt vállalt. 1957. május 9-től 1967. április 14-ig az Elnöki Tanács tagja volt. 618 A Nemzeti Segély gyulai szervezete 1945. május 7-én díszelnökévé vá­lasztotta Szobeket. Élete alkonyán megkapta a Szocialista Hazáért kitüntetést, 90. születésnapjáról pedig az MSZMP KB emlékezett meg 1984. december 18-án. 75 éves párttagsága alkalmából 1985. március 4-én köszöntötték. Élet­történeté^ pályája főbb állomásait visszaemlékezéseiben örökítette meg, műve nyomtatásban is megjelent. 619 Szombathelyi Antal (|,1803. július 14. 3 Szeghalom -11862. november 7., Békés 620 ) Győr megyei nemes család sarja. A família egyik ága Heves vármegyébe, innen pedig Békésbe került. 621 Szombathelyi József (fi 847) Poroszlóról szár­mazott el Körösladányba, innen Szeghalomra, végül Békés mezővárosba költö­zött. 1799-1812 között szeghalmi esküdtként, 1812-től 1832-ig ládányi szolga­bíróként működött. Békés vármegye táblabírája volt, az 1797., és az 1800. évi insurrectio idején is a megye rendelkezésére állt. 1802. október 3-án kelt egybe Hrabovszky László Békés vármegyei alispán unokájával, Antóniával (fi817). 1836-ban másodszor is megnősült, Névery István özvegyét, SalaczTeréziát vet­te el. 1832. április 10-én nyert bizonyságlevelet Heves és Külső-Szolnok törvé­nyesen egyesült vármegyéktől nemesi származása felől. Ez alapján kérte Békés megyét, hogy őt magát és a fuzesgyarmati uradalomnál ügyészi hivatalt viselő Antal fiát és unokáit - Kálmán Józsefet (1830) és Gyulát (*1831) - iktassák be a kebelbéli nemesurak lajstromába. A megfelelő bizonyítékok felmutatása után erre 1832. augusztus 8-án került sor. 622 Szombathelyi Antalnak említett fiain 618 Bölöny, 1992. 398. p.; Szobek, 1986.173-174., 186., 191. p. 619 BMLXXI. 1. b. 1075/1945; Szobek, 1986.192. p. 620 Teljes neve: Szombathelyi Antal János Ágoston. MOL X 5299. Körösladány, r. kat. ker. akv. 1803. júl. 14.;Vo.Thewrewk, 1861. 23. p., ahol születési dátumként 1803. júl. 13. szerepel; 1862. nov. 9-én Békésen temették el. MOL X 5274. Békés, r. kat. hal. akv. 60/1862. szí Nagy, 10. köt., 1863.795-797. p.; Karácsonyi János úgy tudja, hogy a család 1646-ban nyert nemességet. Karácsonyi, 3. köt., 1896. 199. p. 622 RjQa Gyula, egyb. akv. 1802. okt. 3.; Karácsonyi, 3. köt., 1896., 200. p.; Szombathelyi József- aki 1847. okt. 3-án 71. évében hunyt el - Heves megyei bizonyságlevelének alapjául szolgált Szombathelyi Gábor 1778. ápr. 29-i és Szombathelyi Ferenc fia, Mátyás 1801. nov. 28-i 188

Next

/
Thumbnails
Contents