Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 8. (Gyula, 2002)

Sorsok, életutak, életrajzi vázlatok

megindulhattak a közmunkák. Az aszály sújtotta területek megsegítésére, a bur­gonya árának leszállítására törekedett, az újgazdáknak vetőmagakcióval ked­vezett. Keresztest főispáni tiszte alól a köztársasági elnök 1947. november 12-i elhatározása mentette fel, a minisztertanács 1947. november 14-én hozott ha­tározata pedig Békés vármegye közellátási kormánybiztosi megbízatásától men­tesítette. Keresztes november 19-én adta át hivatalát az újonnan kinevezett főis­pánnak, Papp Sándornak. 340 Leváltása után az MKP Központi Vezetőségéhez került, ahol a falusi igaz­gatás irányítójaként dolgozott. Ez a munka nem volt idegen tőle, mivel már 1945 májusától tagja volt a "Vezetőségnek, ahogy később az MDP Központi "Vezetőségében is bennt maradt 1954 márciusáig. Két éven át (1947-1948) az MKP KV mezőgazdasági osztályát vezette, majd 1948-tól 1953-ig mint a föld­művelésügyi miniszter első helyettese működött. 1953-1957 között a Mezőgaz­dasági és Szövetkezeti Bank, illetve a Magyar Nemzeti Bank Mezőgazdasági Hitelintézete ügyvezető igazgatója volt, ezután újból földművelésügyi minisz­terhelyettesként fungált (1957-1960). 1956. november 8-tól 1957 februárjáig Csongrád megye és Szeged város kormány összekötőjeként dolgozott. Pályafu­tását 1962-ben mint az edelényi járási tanács elnöke fejezte be. Eletéről, pályá­járól írt visszaemlékezéseit két memoár-kötetben örökítette meg. Érdemei elismeréseként a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatá­ban részesült, a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozatával is kitüntet­ték. 341 Keresztessy József Gróf Forgách Antal magyar királyi udvari főkancellár 1861. november 19-én küldte meg Keresztessy József Békés vármegyei királyi biztos kinevezési okmányát. Maga Keresztessy már 1861. november 26-án értesült kinevezésé­ről, Gyulára december 7-én érkezett meg, ahol hivatalos működését meg is kezdte. Iktatókönyvét december 8-tól vezette, első intézkedései egyike volt, hogy a csabai járás csendbiztosát működése folytatására felhívta. Keresztessy a me­gyei ideiglenes helyettesített első alispánt, Omaszta Zsigmondot arról tájékoz­tatta, hogy a megye kormányzatát december 10-én vette át. 342 340 BMLXXI. 1. b. 15/14-15/1947, 15/27/1947; BML XXI. 2. 142/1947; Viharsarok, 3. évf. 1947. aug. 30. 195. sz. 3. p. 341 BMLXXI. 2.141/1947; Az 1944. évi, 1994. 217. p. 342 Keresztessy József ezt megelőzően az 1850 elején három részre osztott Pest megye Kecskeméten felállított kormánybiztosságának volt a vezetője. Sashegyi, 1965. 267. p.; BML IV B. 256. a. 1265/1861,1355/1861, sz. n./1861. dec. 11.; BMLIY B. 251. b. 1/1861 (iktatókönyv), 1/1861,3/1861,48/1861,52/1861,59/1861. 120

Next

/
Thumbnails
Contents