Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 8. (Gyula, 2002)

Pillanatképek a Békés vármegyei hivatali elit sorsfordító napjaiból - Egyre sűrűsödő beiktatások

Egyre sűrűsödő beiktatások A XX. századi beiktatások sok mindent megőriztek mindabból, ami az előző évszázadok emlékezetes installatióinak elengedhetetlen tartozéka volt. Igaz, a rituálé résztvevői a nemes tradíciót már nem egy esetben merev, túlszabályozott, fárasztó procedúraként élték meg. Nem is beszélve arról, hogy míg korábban emberöltőnként egyszer adódott főispáni székfoglalás, addig 1889-1950 között átlagosan két-három évente váltották egymást Békés vármegye első számú vezetőig az ünnepi fogadtatás pedig mindenkinek kijárt. Az előkészítő munkálatokra nem fordítottak már hónapokat, minden igényt kielégítő szervezésről akár két hét alatt is gondoskodni tudtak. Bár a beiktatás elvesztette régi nimbuszát, azért továbbra is eseményszámba ment, nagyban lekötötte a közérdeklődést. A főispán általában a beiktatást megelőző napon, vonaton utazott vármegyéjébe. Egykori tisztviselőtársai, hivatali elöljárói, családtagjai - leginkább állami, törvényhatósági szolgálatban álló fivérei - is vele tartottak. A mezőtúri, gyomai, mezőberényi, békéscsabai állomáson a járási szolgabírák üdvözölték a társaságot, a gyulai fogadóbizottság vármegyei, városi tisztviselőkből állt. A megérkezés estéjén szűk körű ismerkedési vacsorát szerveztek. Erre és a beiktatási ebédre előre kellett jelentkezni, a rendezést váltakozva az alispáni hivatal, a szolgabírák, a jegyzői tisztség, esetleg a főispáni titkár vagy a vármegyei levéltárnok vállalta magára. Volt eset, amikor közvetlenül a vendéglős regisztrálta a részvételi szándékot. Az installatiót megelőző szentmisét a római katolikus templomban celebrálták. Ezt követően - amennyiben a főispán református vagy evangélikus vallású volt - a református templomba vonultak istentiszteletre. Maga a beiktatási ceremónia a vármegyeházán zajlott, ennek végeztével a főispán fogadta a külső meghívottakat, a vármegyei hivatalos és társadalmi szervezetek, az egyházak tisztelgését. Tallián Béla és Lukács György különös hangsúlyt fektetett a személyes kontaktusra, mindketten kezet szorítottak a küldöttségek valamennyi tagjával. A beiktatástól távol maradók távirati úton juttatták el gratulációikat, az üdvözlő sorokat a díszebéd végén a vármegyei aljegyző olvasta fel. Közben a fogadáson ki sem fogytak a pohárköszöntőkből, tósztokból. Nem hagyható említés nélkül a hölgyek fokozott érdeklődése egy-egy installatio iránt. Nagy számban, csoportosan vonultak a főispánok pályaudvari köszöntésére, a vármegyei közgyűlési terem karzatát is rendesen benépesítették. A visszatérő külsőségek közül három momentum tűnhet szembe. A főispáni menet útvonalát minden alkalommal fellobogózták, nemzeti zászlót tűztek a vasútállomás épületére, a peronra, az Erdélyi Sándor út menti házakra. A vonat érkezésekor a Rákóczi-induló csendült fel, erre az ütemre vonult be a főispán a díszebédre, az asztalbontást is ez jelezte. Kívánatos volt - kimondatlanul is díszmagyarban megjelenni úgy a beiktatáson, mint a vendéglőben. 39