Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)
IV. „Az ország papja”
bik végét erős argumentumokkal és érvekkel biztosan alátámasztottuk' 7 , mert „a corpust, vagyis a testet a dialectica,... az érvelés képezi, viszontag az allegória nem több rhetoricánál, ...ékesen szólásnál, (amely) bármily szépen ékesít és cicomaz is a dolgok hosszában-széltében kicifrált szavakkal, mit sem ér a dialectica nélkül". Magáévá tette azt a lutheri tézist és gondolkodásmódot is, amely szervesen tapadva a jelenhez, merészen elvetette mindazokat a teóriákat, amelyek ellentétesek a bibliai-krisztusi igazsággal. Meg volt győződve róla -akár nagy eszményképe, Luther - hogy Isten igéje „ magasan felülmúlja a bölcsek minden elmésségét, agyaskodását és furfangját", s erősebb minden földi igazságnál. Szava - az igazság szava - a teljes embert szolgálja. Nem szabad tehát, hogy ő, Isten hivatalos szolgája s egyháza képviselője, méltatlanná váljék a szeretetre, s elnémítva lelkiismerete szavát, a világ gyarló, emberektől, egyéni érdekektől függő, azok akarata szerint változó ingatag részigazságainak a pártjára álljon. Lutherként vallotta az „ itt állok, másként nem tehetek; Isten engem úgy segéljen" hitével azt is, hogy a cselekedet és a hit együtt adják az igazságot; s ennek szellemében - saját hite és egyháza védelmében - mindenkor vállalnia kell a hitvalló helytállást még a leghivalkodóbb földi hatalmasságok ellenében is, bármilyen kellemetlen következményeket von is maga után. A szó szoros értelmében bátran protestált egyháza mellett. Deák Ferenc bölcsességével tanúsítva: abehódolás, a meghunyászkodás sohasem ér annyit, mint a harc - még ha elbukik és eredménytelen is -, mert „ amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet (ez esetben az ev. egyház) félve á szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges". Megcáfolhatatlan tény, hogy Luther bibliafordításának elvi tudatossága hatott réá a legerőteljesebben. Ebben látta a nagy reformátor életművének igazi csúcsát és értelmét. Abban a felismerésben, hogy mivel a hit forrása egyedül az isteni kinyilatkoztatás, neki - hogy tiszta és állandó kapcsolatot építhessen ki ég és föld, Isten és ember között - a Biblia hamisítatlan, hiteles szövegét szabad csak tolmácsolnia. Ezt a kapcsolatteremtő közvetítő szerepet dicsőítette Lutherről írt alábbi epigrammája is: És kivívád ismét számunkra az Isten igéjét És a szabadságot, melyre hivatva valánk; S minthogy ezáltal utat törtél a mennynek a földhöz, Földnek az éghez; a menny, a föld híve, bajnoka vagy! 69
