Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

Érveivel sohasem „provokálta a fátumot" - hogy Zrínyi szép, ódon hangulatú kifejezésével éljünk. Nem sértett senkit, de nem követett el jóvátehetetlen ballépéseket sem. Elsőrangú védőügyvéd volt: okos komp­romisszumkészségét mindenkor egyháza nehezen kivívott jogainak oltal­mazása és statusának jogi megerősítése, támogatása irányította. A straté­giai cél elérése érdekében - ha kellett - tudott és mert kisebb engedmé­nyeket is tenni. Volt, hogy egyházi felettesei meg is rótták érte. Olyan reálpolitikusnak ismerték, akit az élet maga nevelt bölcs önmérsékletre és hideg józanságra. Nem épített légvárakat; menekült a ködszúrkáló, felleghajtó tervektől és hiú ábrándoktól. Ugyanakkor természetes ésszel felhasznált minden számba vehető adatot és gesztust, amellyel az általa képviselt ügyet céltudatosan védeni, az alkalmazható törvényes jogsza­bályokat, kánonokat értelemszerűen hasznosítani és érvényesíteni tudta. Valójában a protestáns állóharcok (unióügy, Vajda Péter pere, pátens-ügy stb.) egyik legtaktikusabb és legkoncepciózusabb vezéregyénisége volt, akinek tüzetes tényfeltáró és helyzetelemző készségénél csak előretekin­tő gondolkodása és ötletgazdag szervezői stílusa volt figyelemre mél­tóbb. Az a megbízható és határozott, ám mégis tapintatos adminisztráci­ós készség és forma, amely földi hiúságoktól mentesen a kitűzött célt és feladatot helyezve középpontba, közös erőfeszítésre és együttműködés­re apellált, és kollektív bölcsességre, nemes áldozathozatalra nevelt és késztetett. Egyházi és egyházpolitikai munkásságának minden területét a rideg valósághoz kötött aranyközéputas gondolkodás hatotta át. Jól érzékelte a határt, meddig mehet el a költői fogalmazás útján. Mint szónok és mint énekszerző világosan felismerte azt a pontot, amelyen túl a költői nyelv­nek és a művészi látásnak már nem lehet további engedményeket tenni. Tudta, hogy a dúsan hajtó képzelőerő ugyanúgy elhervaszthatja az „ érte­lem fáradságos ültetvényeit", mint ahogy az elvont gondolkodás - a száraz absztrakció - szelleme is elsorvaszthatja azt a tüzet és megemészt­heti azt a lángot, amely mellett pedig felmelegedhetne a szív és felgyúl­hatna a képzelet. Okfejtő-analizáló, spekulatív gondolatépítéséhez min­dig valamilyen konkrétum, valamilyen igazság (egyházi beszédeiben a textus) szolgált kiindító pontul, s ő, a szónok és az egyházi író úgy formálta és világította át a maga képzelőerejével és fegyelmezett logikára valló fejlett elemzőkészségével azt, hogy képeinek erkölcsi és valósághi­tele - tartalma - kétségbevonhatatlan maradt: egyszerre hatott az érte­lemre és az érzelemre. S ha költőnek valójában középszerű volt is, embernek a legtisztábbak, legönzetlenebbek és leghumánusabbak közül való. Igazi homo morális - kifejezetten erkölcsi ember. Hívei számos alkalommal győződhettek meg józan ítélőképességéről, 72

Next

/
Thumbnails
Contents