Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)
IV. „Az ország papja”
nagy buzgalommal Székács is, bár szívesen járt a neves magántanár - a hamarosan hallei professzor: a magát tréfásan a hegeli iskola utolsó mohikánjának nevező Erdmann antropológiai előadásaira is. Klasszikus nyelvekben és tudományokban való jártasságát a filológiát az ókor szellemi reprodukciójaként tisztelő August Böckh (Boeckh) és az „öreg Becker" előadássorozatain gyarapította és tökéletesítette, de megkülönböztetett figyelmet tanúsított Gans élénk és vonzó órái iránt is, aki férfias öntudattal és nem kis bátorsággal - a berlini udvar „ rosszallását" kiváltó szellemben- éppen „ az európai nemzetek alkotmányairól" elmélkedett. Olykorolykor Mitscherlichnél is hospitált. Többnyire akkor, ha „érdekesebb experimentumokat mutatott fel a physic a- és chemiából". Ezt a szinte parttalan tudományos érdeklődésre valló tantárgyválogatást nemcsak a kor legmagasabb szellemi szintjére törekvő kulturált férfi tudásvágya és fejlett ízlés iránti igénye indokolja, nemcsak a felvilágosodás nyomán felerősödő természettudományos érdeklődés - az objektív igazságok kísérletek és tapasztalatok útján történő dokumentálási vágya - magyarázza, hanem az a magyar iskolai gyakorlatban uralkodó polimathiaszerű (sokoldalú tudományosságot követelő, még nem - vagy nem teljesen - szakosodott osztály tanítási) oktatásmód is, amely a líceumok és főgimnáziumok tanáraitól minden szakterületen egyforma felkészültséget és jártasságot kívánt meg. A felsorolt, kimondottan filozopter - bölcsész - stúdiumokon kívül Székács „mivel nem tudhatá, nem lesz-e elvégre mégis pappá", továbbá hogy lezárja teológiai tanulmányait, és pontot tegyen a soproni líceumi diákoskodása után Lovich Ádám szuperintendenstől Besztercebányán kapott „kandidátusi" bizonyítványa végére, „ Twestennél - ki nem sokkal előbb jött Berlinbe - theológia dogmatikára, Neandemél az egyházi történelemre irattá be magát". Ez azonban nem jelentette azt, hogy megváltoztatta eredeti célkitűzését. Továbbra is a tanári pálya vonzásában élt, és tett kisebb-nagyobb tanulmányi kirándulásokat (előbb berlini lakótársával: Tóth Mihály későbbi losonci lelkésszel Jéna-Halle-Münchenbe ment, majd a szemeszter végén Hamburg és több híres nyugat-európai nagyváros érintésével Londonba), és töltött 3 hónapot (1835. okt. 9. - dec. 15.) a lipcsei egyetemen, ahonnan pénze fogytán mint a filozófia doktora tért vissza hazájába. Itthon ideiglenesen - míg valamilyen elfogadható munkához vagy álláshoz nem jut, - Pesten az un. Nákó-házban a magyar portréfestészet akkor még reményteljes ígéretével: Barabás Miklóssal (Antal) lakott együtt. Első napjait feltehetően a Szerb népdalok és hősregék sajtó alá rendezésének az ügye kötötte le. Kiadója Kunoss Endre lett, A megtisztelő ajánlatra sem kellett túl sokat várnia. Január második 65