Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

portréját), bölcs önmérsékletre és mértékletességre, a szélsőségek elutasítására s az arany középút követésére késztetheti. írói berkekben és tudós körökben már jól csengett Székács neve, amikor 1833 őszén tanítványával az eperjesi evangélikus líceumba (főiskolára) ment, ahol is a nagy hírű Csupka András „kollégiumi jogtanár" előadásait hallgatták. Mindketten. Toldy Ferenc, aki szerint Székácsnak minden egyes nevelői éve «vagy az irodalomra, vagy reá nézve különböző tekintetben sajátságosan gyümölcsözővé lett", az eperjesi 1833/34-es tanév jelentőségét 2 dologban látta. Egyrészt abban, hogy módot és alkalmat nyújtott neki is a „ törvénytudomány tanulmányozására", másrészthogy a „collégiumi tanács megbízásából a magyar nyelvet és irodalmat tanította, s felélesztvén a hanyatlani kezdett ottani magyar társaságot, annak mint elnöke, munkálatait vezette". Jó latintudásának köszönhetően már 1834. március 9-én le is vizsgázott (később tanítványa is), sőt hamarosan esküt is tett. Naplójában így emlékezett vissza erre az aktusra: „ Csupka kardot köttetett velem, s elvitt a kerületi tábla elnökéhez (ha nem csalódom, Okolicsányi úrhoz), ez meg berendelt a gyűlésbe, ahol is mint jegyző letettem az esküt, kötelezvén magamat, hogy az ott hozott ítéletek felől hallgatni fogok. Ezt meg is tartottam, mert soha többé nem mentem az ülésbe, nem lévén egyéb célom, mint az, hogy alkalmilag megismerkedjem a jogi pálya tanulmányaival". Nem volt ez sem felesleges, még kevésbé haszon nélküli. Későbbi egyházszervezési-vezetési munkájában nagy hasznát vette: - megértette a törvények szellemét, pontosan alkalmazta a szaknyelvi terminológiát, zökkenőmentesen és disztingváltan kezelte a törvényerejű rendeletek és előírások cikkelyeit, jól kiismerte magát az igazságszolgáltatás: a különböző szintű bíróságok, jogi intézmények egymásra épülő hierarchiájában és az egyes szervek jog- és hatáskörének a megítélésében. Közben - a tanév során - önmaga és tanítványa általános ismereteit gyarapítandó, hasznos tanulmányutakat, kirándulásokat tettek. Felkeresték „Tejérváry opálbányáját", elmentek a környék nevezetes helyeire; Sóvárra és Kapivárba, sőt a „ szünidők alatt" átkelve a Kárpátokon, „Galíciában Bonyhát, a vielicskai sóaknákat és Krakkót látogatták meg." Ha kizárólag csak ezekre a tényekre gondolunk, akkor is kétségbevonhatatlan, hogy az akkor alig 6-7 ezres Eperjes és vidéke számos ismeretlen élmény részeseivé tette őket. Sáros megye soknyelvű és felekezetű, szabadkirályi joggal bíró székhely-városát csodálatos földrajzi fekvésénél, nem utolsó sorban történelmi múltjánál (eperjesi béke, eperjesi vér53