Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

is felhagyott, amikor Toldy arra figyelmeztette: habár elég „híven és simán fordított", munkája - mivel tőle független okok miatt nem tud „ igazi hangulati közösségbe jutni mintáival" - nem versenyezhet az övével - tudniillik a Székácséval. Hogy végül mégsem ennek a folytatása mellett döntöttek, azt a mi klasszikus görög és római irodalmakkal szembeni nagy adósságunk felismerése és mielőbbi törlesztésének a vágya magyarázza. Megkönnyítette döntésüket az a körülmény, hogy Székács az Anthológia Palatina című, Lipcsében publikált (1832) eredeti szövegkiadásának néhány darabját is magával vitte Bajzához, s a nagy költő- kritikus: Az epigramma teóriája (1828) c, nagy feltűnést és élénk polémiát kiváltó mű szerzője, örömét lelte bennük. Egymás után sorra meg is jelentette őket az Aurórában, noha Toldy Ferenc - az eredeti szöveggel összehasonlítván, arra a végkövetkeztetésre jutott, miszerint „ Székács nem mindig tartja magát szorosan az eredetihez". Bajza ennek ellenére fantáziát látott bennük. Örült, hogy bátorító szavait a szerb népdalok „új oldaláról" bemutatkozó fordítója megszívlelte és magáévá tette. Székácsnak kétségkívül kedves időtöltése lett és élete végéig az is maradt az epigrammaírás és fordítás. Szépen gyarapodó gyűjteményének önálló, teljes kiadására is gondolt. Benkő István tanulmánya közli is, miként kívánta rendszerezni 325 darabból álló, túlnyomórészt görög és német fordítását. (Körülbelül 90-re tehető ezek közül azok száma, amelyek különböző kortárs kiadványban nyomtatásban is megjelentek). Ahogy Benkőnél olvashatjuk, Székács ekként tagolta gazdag anyagát: I. Istenek és héroszok és azoknak képei és szobrai ... 58 darab II. Nevezetes emberek és azoknak képei és szobrai ... 42 darab III. Szerelem 86darab IV. Gúny 63darab V. Sírhalom 30darab VI. Vegyes 46darab Természetesen eredetiek írásával is próbálkozott, de csak azután, hogy a klasszikus példákon jól elsajátította a műfaj fortélyait. Ezért lehettek azok a XIX. század derekának méltán becsült darabjai. Györy Vilmos Koszorú című antológiájának ismertetése az irodalomtörténetírás atyjának: Toldy Ferencnek megállapítását idézve, így összegezte a kortárs véleményt:„...epigrammái, valamint sikerült szatírái" neki éppennem gazdag gunyor-irodalmunkban elsőrangú helyet biztosítanak." Ők tehát Székács versikéit a műfaj élvonalába emelték; egy sorba állítván Kazinczy 47