Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

sorok -, melyekben a gondolattagok többnyire kötőszó nélküli mellérendeléssel, ún. naiv gondolattársítással illeszkednek egymásba úgy, hogy bennük a versmondat egy-egy íze, darabja átmegy a következőbe, s lesz annak mintegy alapköve, „ ...egyszersmind kapcsa a gondolatnak s fenntartója a folyamatosságnak", a gyors nyelvtanulásra az átlagosnál jóval kedvezőbb lehetőséget biztosított. A sajátos gondolatritmusos építkezés, a meg-megismétlődő azonos, vagy azonos értelmű szavaknak és kifejezéseknek ez a törvényszerű rendszeressége ugyanis nagyon megkönnyíti a különböző nyelvi formulák értését és használatát, a szöveg gyors birtokba vételét. Szinte kényszeríti az idegeneket: ne veszítsék kedvüket és türelmüket, ne álljanak le félúton a mondanivaló, a szöveg teljes - logikai és érzelmi - megismeréséhez vezető úton. Illusztrációként csak egy példát ragadjunk ki a sok kínálkozó közül. Ebben Szekula így adja tudtul a félrevezetett Szebenvári (Szibinyáni, Hunyadi) Jankónak, hasztalan minden kísérlete, tévedését nem tudja jóvátenni immár: Felgyógyulnom nagybátyám lehetlen! A sárkányt, hogy egyszer eltaláltad, Jobb karomnak csontját törted össze; A sárkányt, hogy másodszor találtad, Jobb lábomnak csontját törted össze; A sárkányt, hogy harmadszor találtad, Ekkor engem szívemben találtál; J4SS nekem sírt bátya messze földön, Távol messze földön, zöld pagonyban, Hogy síromat török ló ne járj a. A közhelyszerű igazságokat nem illik és felesleges is magyarázni. Ne bizonygassuk tehát azt sem, hogy a szerbhorvát népköltészetnek ez az azonos ízekre-nyelvi formulákra épülő szakaszossága és algoritmikus egymásutánisága miként segíti elő a nyelv szellemének megismerését, és mennyire gyorsítja fel az idegenek számára a nyelvtanulás ütemét. Az idézet szerint még valamit nagyon jól tudott Székács, a fordító. Azt, hogy a népdal s vele együtt a népköltészet minden darabja sokáig érlelődik, amíg elnyeri végső formáját és szépségét. Igen. A gondolat tetszetős, jól énekelhető verssé válásához idő kell. A dal nem egyetlen pillanat termékeként áll elő. Nemcsak az kell hozzá, hogy valaki egy számára kedves, régebbi dal rámájába „ ad notam" belepréselje saját örömét és bánatát. Ez esetben hamar kihullana az idő rostáján, és aligha tudna gyökeret verni. Csak az válik életképessé, amelyet a nép is magáé40