Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

teszik az egybe nem gyűjtött, az ajakokon élő daloknak''. Mindezekre pedig a magyar népköltési gyűjtés hajnalán figyelmeztetett, alig valamivel az ún. felhívások kora elmúlta után, amikor még nem indult meg nálunk a széles körű szervezett gyűjtés és a tudományos igényű rendszerező feldolgozás. A fenti idézetből néhány nagyon lényeges dologra lehet következtetni. Először is arra, hogy Székács a népben nemzeti sajátosságokat őrző és védő, öntudatot erősítő és formáló tényezőt látott. Költészetét és magas ízlésű művészetét a nemzeti lét alapvető biztosítékaként hitet és magabiztosságot sugárzó és fokozó hatalomként, gyógyító, regeneráló orvosságként, a dél szláv lélek menedékeként, búvó patakjaként, igazi templomaként tisztelte, ahol is egy kicsit imádkozni, egy kicsit összeesküdni, keseregni, lélekben megtisztulni és felmelegedni tud az önérzetében sértett honfiúi szív. Éltető elixírnek érezte, amely jellemző módon éppen az elnyomatás idején szítja a leghatásosabban az ellenállás tüzét, és erősíti az együvé tartozás hitét, az összefogás, az egymásra találás szükségességének a tudatát. A szellem embere - a költő - különösen nem lehet érzéketlen iránta .Neki egyszerre kiapadhatatlan forrás és biztos iránytű - egész életre szóló meghatározó élmény és kimeríthetetlen téma kell hogy legyen. Végtelen erejében nincs oka kételkedni, hatalmas, mint a tenger, amely - éljünk Erdélyi János kifejező képével - „ soha ki nem fogy felhőiből, bármennyi eső esik is... Ha belőle merít, ...lesz, aki őt hallgassa, seregestül találand megnyílt szívekre mindenkor, hacsak vesztét nem érzi a nemzet". Idézetünk rávilágít arra is, hogy Székács nemcsak a népi élet és érzésvilág erkölcsi tisztaságát tartotta felbecsülhetetlen értéknek, hanem annak hű tükrözőjét - költészetét is. Nem elsősorban a formát: a jellegzetes versidomot vagy a vers érzelmi- gondolati építkezését, hanem a benne rejlő alkotó-teremtő erőt, amely a dalszerző egyedi érzését és mondandóját általános igazsággá dúsítja és kollektivizálja - a nép egészének sajátjává: érzéseinek, vágyainak, szándékainak, törekvéseinek hiteles tolmácsává teszi. A népköltészet nemcsak egy nép alaposabb megismerésének, hanem a nyelvtanulásnak is fontos eszköze, jól hasznosítható anyaga volt mindig. Az anyanyelv tisztasága, spontán hangulata, a bennük megfogalmazott élmények és érzések általános emberiirányultsága, a nyelvi képek közérthető világossága, a népi gondolkodás sajátos szóképei és idiómái, a gondolatok egyszerű megfogalmazása és magától értetődő természetes kapcsolása teszik azzá. Ezért volt helyes Székács és Nikosz döntése, hogy a szerb nyelv elsajátításához Karadzsics köteteit veszik alapul. Az 5 trocheusból álló - tehát 10 szótagos, 4/6-os tördelésű rímtelen 39