Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)
II. Gyermekkor – Diákévek
Iánál. Szívesen társalogtak vele a vendégek. Leginkább Bodroghy Pap István (Benkő tanulmánya szerint Dániel) tüntette ki bizalmával. Az irodalombarátjegyző többször hívta meg egy-egy ízlésformáló, szemlélettágító eszmecserére. Megláttatta vele, hogy nemcsak óklasszikai metrumban lehet verselni (ilyen volt a Majort köszöntő vers), hanem a magyar lélekhez közelebb álló, hangsúlyos ritmusban is. Csokonai, Dayka és Kisfaludy Sándor költeményeinek a tanulmányozását ajánlotta figyelmébe, s a nemzeti versidomok használatára buzdította. Székácsra azonban olyan elementáris erővel hatott Horatius és Berzsenyi szelleme, hogy a magyaros irány képviselői nem tudták megváltoztatni verselésről kialakult nézeteit. Gondolatait ezután is szívesebben öntötte klasszikus formákba. Feltehetően Bodroghy Pap is számolt ezzel, s nem várt gyors, gyökeres változást. Egyértelműen kiviláglott ez, amikor továbbtanulásának a kérdése került napirendre, s Benkával szemben, akit ifjúkori élményei, baráti kapcsolatai Pozsonyhoz fűztek, ő Sopron mellett kardoskodott, mert annak líceuma - úgymond - a „legmagyarabb iskola''. Megállapítását vitathatatlanul a Kis János alapította Soproni Magyar Társaság nagy tekintélyére és országos jelentőségére alapozta. A véletlenek szerencsés összejátszása, hogy Székácsot egyszerre két olyan emberrel hozta össze a sorsa, mint Szigethy János és Bodroghy Pap István, akiknek szemléletét és gondolkodásmódját az a Tudományos Gyűjtemény alakította, amely a nyelvújítási harcot követő időkben a liberális szellem melegágya volt. Előfizetői voltak mindketten. Az akkori Békés megye területén mindössze öten járatták! Olyan szépirodalmi műveket, olyan tudományos értekezéseket favorizált ez a sajtóorgánum, kiváltképpen Bajza, Toldy és Vörösmarty írásaira és közleményeire alapozva, amelyek a „polgári és tudománybéli tökéletesülést": a reformok, reformeszméknépszerűsítésével együtt járó tisztább látást és biztonságosabb tájékozódást segítették elő. Megható az az egyöntetű segíteni akarás, amellyel és ahogyan a békési egyházmegye papjai, az iskola tanárai s Mezőberény jegyzője egyengették Székács útját. Szigethy beajánlotta Sopronban élő testvérhúga: Ihász Imréné jóindulatába, aki Rudolf 'fia mellé éppen házitanítót keresett, Machula Gábor békési esperes Kis János szuperintendens pártfogását nyerte meg számára, Bodroghy Pap István pedig 100 forinttal járult hozzá, hogy tanulmányait Sopronban folytassa. Ők győzték meg a 17 éves szépreményű Székácsot és szüleit, hogy Sopront válasszák. Döntésüket nem befolyásolhatta a térbeli távolság - Pozsony sem volt távolabb Orosházához. A mezőberényi iskola büszkesége, Székács József 1826. augusztus 14én hagyta el Orosházát és az Alföldet. Legfájóbb érzéssel édesanyjától búcsúzott, akinek útba indító szavait oly mélyen véste szívébe, hogy 17