Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

II. Gyermekkor – Diákévek

számláló település sem, ahol a többnyelvűség „megszokott állapot" volt, s a lakosok egyformán használták mind a magyar, mind a német, mind a szlovák nyelvet. Legalább is szót tudtak érteni egymással közvetítő nyelv nélkül is. Skolkának Mezőberényről szóló tanulmánya, amit a Hazai Tudósítások 1806-os évfolyama három folytatásban publikált, a szlovák lutheránusok számát 2715-ben, a német lutheránusokét 1718-ban, a kálvinista magyarokét 1206-ban, a görög nem egyesültekét 100-ban, a kafholikusokét 40-ben jelölte meg. Ha az adatokat a többnyelvűség oldaláról nézzük, akkor Boczkó Dánielek iskolaszékhelyre vonatkozó állásfoglalását szerencsésnek és kifogástalannak kell látnunk, még ha a községnél lélekszámra nagyobb, életvitelre korszerűbb és polgárosultabb település is adódott volna. Mezőberény ugyanis tökéletesen megfelelt az evangélikus egyház által támasztott nyelvi igényeknek: tanulói természetes közegben egyformán gyakorolhatták magukat a magyar, a szlovák és a német nyelvben. Az iskolát nyugodt, bensőséges légköre, magas humanizmusa alapján jól ismerték a délvidéki szerbek is. Fiaikat szívesen adták ide, tudták: igazi második otthonra lelnek benne. Számon tartották és többé-kevésbé a magukénak érezték egyházaik is. (Saját gimnáziumuk nem volt a környéken.) Az iskola és az alumneum falain belül uralkodó nyílt, őszinte szellem arról győzte meg az ott tanuló-nevelkedő délszláv ifjakat: nem szenvednek semmi hátrányt azért, mert nemzetiségiek. A tanárok egymás kölcsönös tiszteletére és megbecsülésére nevelnek - nem tesznek semmi különbséget köztük. Csak a törvényeknek és a hivatalos előírásoknak tesznek eleget, erőszakosan nem magyarosítanak. Mindössze szellemi-szemléletbeli hidat szándékoznak építeni a társadalmi megbékélés, az egymásra találás érdekében a magyarok és a más anyanyelvű diákok közé. Különös mértékben megnőtt az intézet népszerűsége, amikor a magyarországi szerbek politikai életében vezető szerepet játszó s a magyarszerb kulturális kapcsolatok megalapozásán és kiépítésén fáradozó Stratimirovits István karlócai érsek „tekintettel a mezőberényi főgimnáziumot látogató délvidéki tanulóságra" évi 20 forinttal anyagilag is támogatni kezdte. Ez idő tájt (1829-1831) került Berénybe egyszerre három Stratimirovits fiú is (Demetrius és Ignatius - apjuk Simeon -, illetve István apja Joannes - mindhárman 17-19 évesek.) Ők tehát Székács Józseffel már nem találkozhattak. A fennmaradt iratokból - sajnos - az sem állapítható meg, vajon kértek-e és adott-e az iskola írásbeli ajánlást az érseknek, mielőtt Székács, néhány évvel később, Rudnai Nikolics Jánosné Torontál megyei birtokára, Rudnára, illetve a magyarországi délszlávok szellemi központjába: Karlócára ment, a Nikolics fiú mellé nevelőnek. 13