Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vidám Csaba

Hallottad, hogy Mari néni átirattá a házat és a földet is?!] - Na kohó? [Kinek a nevére?] - Na Erziku, na krsnu! [Erzsikéére, a keresztlányáéra!] - A kto ti to vravev? [Ki mondta ezt neked?] - Ona sama, Erzika vravela teraz! [Maga Erzsike mondta az elébb!] - Nu£, tak vies co brat? Ani enu slzu viae! [Na, tudod mit testvér? Egy könnycseppet sem tovább!] [...] Aktuális ének Békéscsabán a temetési szertartások egészen 1966-ig rendszerint a gyászháznál végeztettek. A szertartás kezdetekor a koporsót kivitték az udvarra, a körül helyezkedett el a család, eresz alatt s az udvaron szerte pedig az ismerősök, a szomszédok, gyászolók serege. A koporsóval szemben a temetkezési vállalkozó sátort állított fel a szolgálattevő lelkész és a kántor számára. A szertartás végén, miközben a koporsót az udvarról a gyászkocsihoz vitték, a sátorból az utcára induló kántor rendszerint a Békéscsabai Evangélikus Énekeskönyv 302. sz. énekének első versét énekelte: "Már elmegyek az örömbe, Paradicsomnak kertjébe, A boldogultak helyébe." Egy nagy temetés alkalmával az egybesereglett hatalmas sokaság miatt a sátor kiszorult a téglázott udvarról és a veteményes kert zöldséges ágyasai között került felállításra. A szertartás végén a sátorból kilépve éppen a paradicsom-ágyasokon vágtunk keresztül, amikor felharsant a kántor éneke: "Már elmegyek az örömbe, Paradicsomnak kertjébe..." Aktuális volt a szöveg. 3) Pillanatfelvételek A legsikerültebb fényképfelvételek úgy születnek, hogy a fotós a mitsem sejtő "alany" pillanatnyi helyzetét, villanásnyi mozdulatát, vagy arckifejezését kapja el. Ilyen pillanatfelvételek az alább következő történetek is, amelyek mind csabai emberekről szólnak, vezetőkről és kis emberekről. Nem kapunk róluk részletes ismertetést, alapos jellemrajzot, hiszen életük egy-egy helyzetét, pillanatnyi magatartását, vagy elröppenő szavát rögzítik csupán a róluk szóló történetek, de ez is elegendő ahhoz, hogy eláruljon nekünk valamit abból, kik és milyenek voltak ők. [...] Drága vacsora Kocziszky Mátyás földbirtokos barátaival a Fiume Szálló éttermében üldögélt egy vasárnap délután. Nagy szárazság volt már régóta, reménykedve nézegette a gyülekező felhőket s este volt már, amikor nagy mennydörgés-villámlás között szép zápor kerekedett. Kocziszky, akinek Vandháton volt a birtoka, megszólalt: - Ha tudnám, hogy Vandháton is esett, most fizetnék nektek egy jó vacsorát! A kijelentés szöget ütött a mindig tréfára kész Vidovszky Károly fejébe. Egy idő múlva felállt az asztaltól, kiment a szálló udvarára és az ott ácsorgó kocsisok egyikét 305