Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Csabai kolbász

együttlét erősíthette az évközben gyakran lazuló kötelékeket, az összetartozás szálait. De ezen túlmenően a köznép jelenlevő tagjai esetenként közelebb kerülhettek vezetőikhez: a tanítóhoz, a lelkészhez vagy a község egyik-másik vezetőjéhez, ami nem volt egészen jelentőség nélkül való. Azonkívül e vacsorái együttlét nemcsak a gyomornedveket serkentette aktívabb működésre, de néha bizonyos szellemi tornát is jelentett, ahol tanulni is lehetett egymástól egyet-mást. Bár a disznótorok e szellemi, hogy ne mondjam kulturális tartalmát illetőleg a legeltérőbbek kapott információim. Van olyan vélemény, hogy bizony, az egész napos nehéz munkában megfáradt résztvevők mielőbb hazakerülni igyekeztek s a vacsora alatt legfeljebb a család dolgait, a rokonságon belüli további disznótorok idejét, munkatervét beszélték meg, más közlés szerint azonban az ily disznótoros összejöveteleken bőven folyt az élménybeszámoló, tapasztalatcsere, de tréfálkozás, sőt nótázás és utána a fiatalság tánca is. Ez utóbbi valószínűleg a ritkább esetek közé tartozott. Az azonban általános lehetett, hogy az idősebb férfiak el-elmondták háborús élményeiket, hőstetteiket vagy talán még gyakrabban szenvedéseiket. Az asszonynép és a fiatal nemzedék ilyenkor hallhatott frontokat, esetleg fogolytáborokat megjárt apák-s nagyapáktól közléseket idegen országokról, népekről, amilyen ismereteket az iskolában nem szerezhetett. [...] A kóstoló [...] A kóstoló adása Békéscsabán egészen általános szokás, a kör azonban, amelyre kiterjed erősen változó, különféle fokozatokról beszélhetni vele kapcsolatban. Kellett adni, kötelező volt adni kóstolót mindenekelőtt azoknak, akik a disznóvágás munkájában részt vettek, azon kívül a szülőknek és mindazoknak, akiktől ők maguk is kaptak. Illett adni kóstolót a testvéreknek, szomszédoknak, és nagyon-nagyon illett kóstolót küldeni a család iskolás gyermekei tanítójának. Ezeken kívül lehetett adni kóstolót bárkinek, akit a család megtisztelni akart, a háziorvosnak, valamely ügyüket intéző ügyvédnek, lelkésznek stb. Nem kis teher volt ez a kóstolóadás, a csak egy-két hízót vágott család, ha nem szűkítette le a kört, könnyen járt úgy, hogy a kóstolók szétküldése után alig maradt neki magának a frislingekből, vagyis a hurka, kolbász, fehérpecsenyéből. Igaz, hogy az ily módon hozott áldozat nem veszett kárba, hiszen az adott kóstolókat a család a tél folyamán apránként visszakapta. Ennek a szokásnak megvolt az az előnye is, hogy a különféle ízlések szerint készített hurkákat, kolbászokat össze lehetett hasonlítani s ha valamelyik különösen is megtetszett, el lehetett kérni a receptjét. A kóstolókból tehát tanulni lehetett. Azonban, persze, botránkozni is lehetett rajtuk, ha valamelyiket szegényesnek, kevésnek találták a megtiszteltek. El-elhangozhatott olyan epés, lesújtó vélemény: No, ez ugyan nem fekszi meg gyomrunkat! (No, totó nám nezalahne!) Vagy: No, nem nagyon erőltették meg magukat! (No, nekceli sa práve prisilit'!). Ezek azonban csak kivételek. A kóstolónak általában mindenhol örültek és szívesen, örömmel adták maguk is. A disznótoron részt veiteknek azonnal, a vacsora után, hazainduláskor adták oda a kóstolót, a jelen nem levő, de megtisztelendő családoknak másnap, vagy harmadnap küldték el alkalmi küldönc útján. 279