Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Csabai kolbász

hajtatta el kocáját pároztatás végett. A kocát ilyen útjára a gazda állandó alkalmazottjaként szolgáló kanász, vagy a gazda fia, esetleg maga a gazda hajtotta el, sohasem nőszemély. [...] Süldőnevelés [...] A szopós malac (prasa od cecku) elválasztása 6-8 hetes korában történt. Az elválasztott malacot (odlúcenvo prasa) kb. három hónapos korától a hizlalásba befogásáig, tehát 6-8 hónapos koráig nevezték süldőnek (süldák). Tenyésztésbe 12-14 hónapos korukban fogták be a sertéseket. A szopós malac az anyatej mellett már 3-4 hetes korától kapott más eleséget is, rendszerint szemes árpát. A már elválasztott malac - a telet kivéve - napjában háromszor kapott enni, reggel és este árpát, délben reszelt takarmányrépát. Korpavagy zabliszttel dúsított ivóst (pitja) mindhárom alkalommal. A békéscsabai gazdaember a tanyán tartotta sertéseit, ott könnyebb volt tartásuk, nevelésük. Az ólon kívül, egész évben naponta több órán át mozoghattak a szabadban, tavasszal és nyár közepéig a szérűskertben (dvorec), nyár közepétől tavaszig a tarlón (strnisko) ill. a kukoricatermés betakarítása után a kukoricaföldön. Nyáron korán reggel és késő délután - amikor nincs hőség - engedték ki őket, máskor délelőtt és délután néhány órára. A szabadba engedett süldőket kisebb parasztgazdaságban a család tagjai, a gyerekek őrizték. Ezért volt a tanyai tanulók iskolába járása még a századfordulón is oly rendetlen; a liba-, disznópásztorságra alkalmas 8-12 éves gyermekeiket a törpegazda szülők már április elején otthon fogták és csak októberben engedték újra iskolába. A közép- és nagygazdák azonban kispásztort (gondásik) fogadtak. Egyes helyeken 10 -12 éves iskolás fiút (sohasem kislányt) szegődtettek a nyári hónapokra, nagyobb sertésállománnyal rendelkező gazdák pedig 13-16 éves nagyobb pásztorfiút egész évre. A gondásik helyzete - különösen a kisebbeké - nem volt valami rózsás. Istállóban, vagy a padláson hált, korán hajnalban verték fel álmából, fizetése kicsi, felelőssége pedig nagy volt. A 12-14 éves kispásztort ezen kívül a családtól, a mamától való elszakítottság, a honvágy is gyötörte. Saját tapasztalatain alapuló, szívet megindító verset írt Békéscsaba egyik szlovák laikusa, Ján Gercsi a kispásztorról, egykori önmagáról "Sjednali ma ... otec" (Odaadott apám) címen. Lássuk a költemény első versét magyar fordításban és szlovák eredetiben is: Amikor még kicsi voltam, óh, jaj, Sjednali ma, ach moj otec sjednali apám odaadott pásztornak. za pástiéra - este ked som bol maly. A bérem volt köböl búza, egy pár bocskor, Sjednali mi kebeLzita, backory, így jutottam erdők mögé pásztornak. a tak siel som ta dáleko, za hory. Ezután plasztikusan leírja az idegenbe szakadt szívfájdító sorsát. Mindjárt más258