Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)
Adalékok Békéscsaba szociális és kulturális történetéhez
Ez az összeg pontosan fedezi az építkezésekkel járó kiadásokat. Ami a tanári fizetéseket illeti, az egyház eddig is fenntartott egy "magyar professzori" állást, egy tanári fizetése tehát eleve benne szerepel a gyülekezet költségvetésében. A többi három tanár fizetését pedig és a dologi kiadásokat fedezhette a 43.000 forintot kitevő gimnáziumi alapítvány 6 %-os kamata, évi 2580,- Ft. Szeberényi Gusztávnak ez az 1863. március 11-én kelt költségvetés-tervezete mutatja, hogy az alreálgimnázium szervezését szorgalmazó békéscsabai társadalmi tervezők nem délibábot kergettek, hanem elgondolásukat reális alapokra építették. Az álreálgimnázium nyilvános tanintézetként már 1860 őszétől működött, de négy osztályúvá csak az 1865. év őszén vált. 53 Ebből az iskolából fejlődött ki a későbbi békéscsabai evangélikus Rudolf Főgimnázium, a jelenlegi állami Rózsa Ferenc gimnázium. Presb. jkv. 1865. július 25. (II. 175-5.) 251