Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

custos hosszú, 2, 2 és fél méteres fűzfa vagy mogyoróvesszővel a kezében ült az ifjak között. Amíg használt a jó szó, szóval figyelmeztette a rendetlenkedőt, de ha az már nem használt semmit, a vesszővel végig suhintott a rendbontó hátán. Bizony elég gyakran csattogott a vessző a legényhátakon, az ütések zaja elhangzott a földszintre is, ahol a szülők, nagyszülők megnyugodva hallgatták: van, ki rendet tart fiaik között. De, mint mondottuk, a lányok között is akadtak áhitatrontók. Ha kezdett hosszú lenni a prédikáció, vagy unalmasnak találták a lányok, az egymás közötti suttogáspusmogás hangos tereferévé is fajult. Nem ártott rájuk is ügyelni. Ezért a földszinten is voltak custosok, a padok szélén ültek, egymástól egyforma távolságra, mindkét oldalon 8-8, összesen 16. És az ő kezük ügyében is ott volt a hatalmi jelvényük, a szép fehérre hántolt vessző, ők ezt nem kézben tartották, hanem vagy a pad könyvtartó deszkáján átfúrt lyukba, vagy külön e célra vasból kiképzett pálcatartóba állították a fegyelmező vesszőket, melyek dárdaként meredeztek a levegőbe. Furcsa látvány lelíetett ez a mi mai megítélésünk szerint. De úgy látszik, hamar rájöttek erre a régi csabaiak is. Hiszen a nagytemplom 1824-ben épült fel, csak akkor vezethették be a gyülekezetben ezt a drasztikus, bottal való fegyelmezést s íme, nem telt el két rövid évtized sem, amikor a presbitérium határozatban kimondta "aby pruti w kostole se casirowali", magyarul: "hogy a pálcák a templomban számoltassanak fel".

29 No persze, az ifjúság templomi fegyelmezése nem volt oly egyszerű dolog. A több száz főnyi legény, leány sereg zabolátlan tömeg volt, mely sok gondot okozott az egyház hivatalosainak, de a szülőknek is. A presbitérium is sokszor foglalkozott a kérdéssel és próbálkozott különféle megoldásokkal. Egy alkalommal pl. felkérte a községet, hogy a községi esküdtek is a felső kóruson foglaljanak helyet, tartsák szemmel a rendetlenkedőket s nevüket jelentsék az elöljáróságnak, hogy az fenyítse meg őket. Ugyanazon presbiteri ülésen elhatározták külön "kinti" custos szolgálatba állítását is. A fiatalok ugyanis nemcsak bent a templomban rendetlenkedtek, hanem prédikáció alatt kiszökdöstek a templomból s a körül hancúroztak. E custos feladatává tétetett, hogy a templom körül hancúrozó ifjakat a templomba visszahajtsa. Eredeti szlovák nyelvű jegyzőkönyvi feljegyzés: "Jeden custos nech bude na to ustanoveny, aby mládez okoló chrámu behajíci do chrámu nútil."

30 A custosok fiatal és középkorú házas emberek voltak. Nem választotta őket semmiféle gyűlés. A custosságra önként jelentkeztek a kurátornál, aki - ha jelentkezésüket elfogadta - mindjárt ki is jelölte "szolgálati helyüket" a templomban. Némelyikük évtizedeken át is betöltötte ezt a tisztséget. Fiatal korában a legények között, a második kóruson kezdte szolgálatát, meglettebb korában levonult a földszintre, a lányokhoz. Sokszor apáról fiúra, vagy vőre szállt e szolgálat. Fizetést nem kaptak a custosok az egyháztól. Tiszteletdíj helyett azt a kedvezményt élvezték, hogy párbér (személyi adó) alól fel voltak mentve. Vagyona után azonban a custos is fizetett egyházi adót. A custosság csökevénye mindmáig megmaradt. A násznagyfunerátorok, a sztarejsik ott üldögélnek a női padok szélén, nem azért hogy fegyelmezzenek, inkább csak, hogy segítsenek, ha a templomban egy-egy öreg embert rosszullét fog el. Presb. jkv. 1840. febr 2.- 2. p. Uo. 1832. okt. 11.- 3. p. 201