Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

az a gyülekezetet könnyhullatás közepette, javulást igérve megkövette. A lelkész őt ezekután bűne alól feloldozta és a gyülekezetbe visszafogadta.

46 Hasonló, megszégyenítő gyakorlatok voltak érvényben temetéseknél is. A reformátusoknál egyházi rendelkezések, sőt zsinati törvények írták elő, hogy a részegesek, az öngyilkosok, sőt azok, akik egész esztendő alatt egyszer sem vettek úrvacsorát, ún. "szamartemetessel" temettessenek el.

47 Ez azt jelentette, hogy az illetőt nem temették egyházi szertartással, nem is kapott helyet a temetőben, hanem minden szertartás nélkül, kertben, tanyán, vagy útfélen csak a hozzátartozók hantolták el. Van ilyen esetre példánk Békéscsabáról is. Szamártemetéssel (Asinino Funere) temettetett el Dudás Jakab, aki részegen botorkálva hazafelé elesett, a sárba fulladt; minden szertartás nélkül a fiai hantolták el.

48 [...] Az egyházfegyelem előzőkben elbeszélt szigorú rendszabályainak századunkra már csak a nyomai maradtak meg. így pl. a már házasságuk előtt egymással szexuális kapcsolatra lépett jegyesek templomi kihirdetésük alkalmával nem kapták meg az erkölcsileg kifogástalan házasulóknak kijáró "becsületes ifjú, becsületes hajadon" (poctiví mládenec, poctivá panna) megtisztelő jelzőt, s ez a megkülönböztetés egészen az 1940-es évekig megmaradt. Ugyancsak az ilyen erkölcsileg kifogásolható magatartású menyasszony nem esküdhetett koszorúban és fátyollal, sem pedig a vőlegény nem viselhette kalapja mellett, illetve kabátja hajtókáján az erkölcsi tisztaság jelvényét, a mirtuszcsokrot. Azonban, mivel a fiatalok és szüleik az egyházat e tekintetben gyakran félrevezették és az ártatlanságot jelző koszorú is egyre gyakrabban lett nevetség tárgyává a már növekvő hasú és mégis "becsületes hajadon"-nak hirdetett menyasszony fején, ezért az egyház presbitériuma határozatot hozott a házassági hirdetéseknél eddig fennállott különbségtétel megszüntetésére. Ugyancsak megmaradt fegyelmezési okból az öngyilkosok temetésénél a csonka szertartás rendje. Őket ugyanis a lelkészek prédikáció és búcsúztató nélkül, csupán egy igehely felolvasásával és imádsággal temették egészen 1962-ig, amikor is országos evangélikus egyházi rendtartás szüntette meg ezt a büntető formát.

49 Ma már lényegében semmiféle megtorló, fegyelmező gyakorlat nem érvényesül a gyülekezetben. Az élet túlhaladt az egykor oly szilárdnak gondolt rendszabályokon. [...] 46 Uo. 62. 47 Nagy J. 27. 48 Akv. I.k. 1761. febr. 26. 49 Huley II. 12. 185