Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

lényeges céljának a vagyon növelését, vagy legalább is addigi szinten tartását tekintették. És ez nemcsak Békéscsabán volt így, hanem országosan is ez volt a helyzet. Csabán a "holdak" (uyjere) házasodtak, Nyíregyházán a köblös földek (keblovke). A tirpák apa nősülő fiát így oktatta: nem baj, ha lófeje van is a lánynak, csak gazdag legyen (Hoc konskú hlavu má, len nak je bohatá).

19 Békéscsabán a házasságkötések (esküvő, lakodalom) lebonyolításában a násznagyok, az ún. sztarejsík voltak a család segítségére. Sztarejsí kísérte el a fiatalokat a lelkészhez kihirdetésre, kézfogóra, sztarejsí indította és állította rendbe esküvőre menet a templomba készülődő fiatalokat és a násznépet, a sztarejsí felügyelt a lakodalmi ünnepség rendjére s adta meg a komolyságát is bibliai fogantatású beszédeivel, imádságaival. Ezek ritkán voltak saját fogalmazásúak, szerzőik inkább lelkészek, tanítók voltak. A vásárokban árusított nyomtatott tréfás, sokszor nyers mondókákat nem a sztarejsík, inkább csak a vőfélyek (zvácj használták. A békéscsabai sztarejsí éppen ezért nem a násznagyi tisztségre alkalmilag felkért tekintélyes rokon volt, hanem szolgálatát szinte hivatásszerűen űző, feddhetetlen életű, bibliás, énekelni és nyilvánosság előtt szólni képes egyháztag volt, aki ebbeli munkáját tiszteletdíjért végezte. Mint azt már korábban említettük, az esküvőt az ifjú pár háromszori templomi kihirdetése előzte meg. Békéscsabai hagyomány szerint a jegyeseknek legalább egy ilyen kihirdetésüket meg kellett hallgatniok, mert ha a három alkalomból egyszer sem jelentek meg a templomban, a közhiedelem szerint süket gyermekeik születnek.

20 [...] Békéscsabán pedig, amikor a menyasszonyt a vőlegény házához kísérték, annak - a kapuba érve - egymás után három pénzdarabot kellett elejtenie. Az elsőnél azt kívánta, hogy férje ne legyen iszákos, a másodiknál, hogy ne verje meg, a harmadiknál pedig, hogy ne járjon más nők után. Ezzel a pénzszórással igyekezett tehát bebiztosítani boldog házasságát.

21 A felvidéki, szlovenszkói lakodalmi szokások között találjuk, hogy amikor az esküvő után a menyasszony első ízben lépett férje szüleinek a házába, felrúgta az udvaron elhelyezett, almával, dióval megrakott kosarat. Ezek a szétguruló termények szimbolizálták a gazdaság óhajtott gyarapodását.

22 Érdekes, hogy ez a szokás pontosan így megvolt a békéscsabai szlovákoknál is. Lehetséges, hogy ezt még a telepesek hozták magukkal szülőföldjükről Békéscsabára, újraalapítása idején? Bent a házban azután, és az udvaron felállított sátorban következett tulajdonképpeni lakodalmi ünnepség: a vacsora, a tánc, egészen a kontyolásig. Régen, és még századunk elején is a lakodalomban nem ettek tortát, ellenben egy helyen sem hiányzott az örömkalács (radosník). Finom lisztből sütött, szalagokkal dúsan díszített óriási fonottkalács volt ez, oly nagy, hogy gyakran a fél asztalt is befedte. Egyformán ismert volt ez a Békés megyei, a délvidéki és a nógrádi, felvidéki szlovákoknál is. Az örömkalács valóban az örömöt szimbolizálta. Ebben az örömben részesednie kellett minden lakodalmi vendégnek, ezért kis darabokra tördelve osztották ki a jelenlevők között. Az örömkalácsról azt tartották, hogy ha valakinek a lakoMárkus M. 184. Haan 1968. 49. Linder 11. Horváthová 998. 170