Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

BEVEZETŐ GONDOLATOK

Bevezető gondolatok Szülőföldünk múltjának megismerése, elődeink életének, munkájának és kultúrájának tanulmányozása, az emlékeket őrző különféle dokumentumok felku­tatása és megóvása, talán az egyik legfontosabb gyakorlati megnyilvánulása annak a magasztos érzésnek, amit hazaszeretetnek nevezünk. Múltunkat emlékeink képében magunkban hordjuk és általuk vagyunk sajátosan azonosak önmagunkkal. Elődeink és önmagunk emlékképeinek megőrzése, a szülőföld történetének és hagyományainak ápolása nem egyéb tehát, mint a hazaszeretetnek, a nemzettudatnak bizonyítéka, önbecsülésünknek pedig egyfajta fokmérője. A szülőföldünkhöz való kötődésünket viszont nem elég csupán hangoztatni, hanem tenni is kell valamit érzéseink hitelesítése érdekében. Én a magam részéről mintegy 8-10 év óta azt teszem, hogy nyomába szegődöm minden olyan honismereti, helytörténeti és néprajzi témának, ami Békéssámson, Hódmezővásárhely tiszai vidéke, illetve Pusztaföldvár és környéke múltjával, népéletével kapcsolatban számomra hoz­záférhető. Békéssámson a szülőfalum és idekötnek tanítói pályám kezdő éveinek em­lékei. Hódmezővásárhely Tisza vidéki tanyavilágában töltöttem gyermek és ifjú éveim­nek 10 évnyi időszakát. Végül Pusztaföldvárra kerültem több mint 30 évvel ezelőtt és itt töltöttem eddigi életemnek több mint felét. így kerültem abba a különös helyzetbe, hogy nekem nem csak két - mint a költészetben" "rab gólyának" -, hanem három hazát adott a "végzetem". így lett nékem három szülőföldem, amelyekhez való vonzódás dolgában eddig még nem sikerült egyezségre jutnom önmagammal. Most tehát, midőn e három település történeti múltjából, népéletéből, tájképi szépségeiből és az idefűződő személyes emlékeimből fogant kis írásaimnak gyűjteményét átnyújtom olvasóimnak, nem cselekszem mást, mit törleszteni próbálok valamit abból az adósságból, amivel én is tartozom szülőfalumnak, illetve annak a szülőföldemmé fogadott két településnek, ahol kenyerem javát megettem. Mindezen túl, illetve ezen belül szándékomban áll néhány példán keresztül be­mutatni, hogy ezen a történelmi, tájképi és kultúrtörténeti szempontból sokak által szegényesnek, jellegtelennek tartott Dél-Békés megyei vidéken is fellelhetők olyan tájképi szépségek, helytörténeti, természetvédelmi és műemléki momentumok, ame­lyeknek bemutatásával érdeklődés indukálható még a legközönyösebb lelkületűnek vélt emberek körében is. Kereken 40 esztendős falusi tanítói, népművelői múltammal a hátamon, ezen belül közel 10 éves nyugdíjasklub-vezetői tapasztalattal a tarsolyomban, úgy érzem, talán némi siker reményében vállalkozhatom én is erre az érdekes és szép feladatra. Bízom abban, hogy szándékom megvalósulásának záloga lehet többek között az, hogy megpróbáltam "egyes szám első személyben" - saját érzelmeimet sem kendőzve - beszélni arról, amit személy szerint nékem jelent ez a táj vagy az eseményekhez fűződő egy - egy emlék. Ez az "önfeladós", lehet, hogy sokak által gyerekesnek ítélt, módszer tényleg túl­ságosan direkt és indiszkrét, én mégis jó szívvel ajánlom pályatársaimnak, sőt azoknak

Next

/
Thumbnails
Contents