Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

III. HONISMERETI SÉTÁK PUSZTAFÖLDVÁR KÖRNYÉKÉN

kutat, amely hatalmas deszkapallókkal volt lefedve. Ez a földterület nagyapjának testvéréé, Gombkötő Jánosé volt, és itt állt az ő tanyájuk is közvetlenül a Harangos - ér partján. Mosolyogva mesélte el nemrégiben is, miként próbálta legénykorában meghallgatni titokban a kút mélyén hallgató aranyak éjféli csodálatos zenéjét, amelyről az járta, hogy aki azt meghallja, rövidesen meghal. Sok éjszakát töltött itt subájába burkolózva, de mint mondotta, a szúnyogok és békák zenéjénél egyebet sohasem hallott. Az idén tavasszal elhunyt Csizmadia István, Pusztaföldvár, Vörösmarty utcai lakostól a Harangoskútba rejtett kincsek ásásának történetéről hallottunk igen érdekes dolgokat. Nem kevésbé érdekes egyébként maga az, ahogyan ez a történet a tudomásunkra jutott. A Hazafias Népfront községi honismereti baráti körének legutóbbi ülésén éppen a Harangoskútról mint helytörténeti legendánkról beszélgettünk. Ezen az összejövetelen István bácsi is rész vett, de nem szólalt fel, mert már igen gyengélkedett. Másnap reggel viszont felkeresett, és azt mondta, hogy nem akar meghalni addig, amíg el nem mondja, amit ő hallott ezelőtt, jó 80 esztendeje a nagyapjától. Talán hihetetlennek tűnik, de István bácsival ez volt az utolsó találkozásunk. Harmadnapon hirtelen elhunyt. A kincskeresésről szóló történet lényege a következő: jó 150 éve lehetett, amikor élt itt a faluban egy Wodiáner nevű nagybérlő. Az összefogott a szomszéd községben lakó Hengelmüller nevű emberrel a Harangoskút kincseinek megkaparintására. A két vállalkozó hatalmas gépekkel, csigákkal, kútkapákkal kutatott a Harangosérnek ezen a táján egy tucatnyi munkás segítségével. Több hetes ásás után egyik napról a másikra elküldték a helyszínről az összes munkást, és csak kettesben foglalatoskodtak - azt is csak éjszakánként - a kút körül. Néhány nap múlva visszahívták a munkásokat, akiknek ekkor már csak a gépek leszerelése volt a feladatuk. Röviddel utána mindkét vállalkozó elhagyta e vidéket, és Pestre költözött, ahol mindketten hatalmas bérházakat építettek. Sokáig az a hír járta, hogy a Harangoskút kincseinek árán. Nos, én a két személy létezésének utánanéztem, Miklya Jenő "Csanádapáca" című monográfiájában mindkettőjükkel találkoztam. A könyv 37. oldalán ezt olvashatjuk: "Wodiáner 1840-ben Budán, az arad-mutinai uradalom 11 pusztája felett tartott nyilvános árverésen, a földvári és bánkúti pusztákat bérbe vette 14 és fél évre. Wodiáner Sámuel pesti nagykereskedő oly föltétellel vette bérbe a pusztákat ... stb., stb." A könyv 20. oldalán ezt találjuk: "1820 körül rendkívül ügyes bérlője lett az apáczai pusztának Hengelmüller Mihály személyében. Az addig csupán kaszálónak és legelőnek használt kincstári földeket ésszerűbben akarta hasznosítani... stb., stb." Mint látjuk tehát, a szájhagyomány őrzötte két uraság valóban létezett, korban is megegyezően, és teljes valószínűséggel feltételezhető, hogy összefoghattak kincskeresés ügyben. Az más kérdés, hogy megtalálták-e a kutat és volt-e abban kincses harang? A pesti bérházak felépítésére bőven telhetett abból a vagyonból is, amit az alhaszonbéres dohánykertészektől harácsoltak össze évtizedeken át. Mindettől függetlenül