Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

I. A CSEND SZIGETE BÉKÉSSÁMSONBAN

gyelmeztetésnek, de támpontnak, biztatásnak, menedéknek is felfoghattuk a közeledő, vagy távolodó száncsengőknek a lovak lépésütemére ritmikusan zengő hangját, amelyről nem csak lovaink, de mi, emberek is megérezhettük az egymáshoz való közeledés örömét, netán a távolodás szomorúságát. Nos, nagyjából ezek a gondolatok jutnak eszembe a távolodó csengőszó, illetve a távolodó emlékek kapcsán. Eszembe jutnak a ködös hajnalok, amikor útrakeltünk a vásárhelyi pusztán átívelő havas téli utakon, hogy együtt legyünk a szeretet ünnepén. Igaz, hogy az előmelegített téglák félúton már rég kihűltek, de a szívmelegség, amely abban az időben egy kicsivel magasabb fokon izzott, mindahányszor kitartott a szánkózás célpontjáig. Most ismét elérkezett a karácsony. Most is havazik és köd borítja az utat, amelyen járni szeretnénk. Félő, hogy ez a tél minden eddiginél hidegebb lesz és hol vannak már a száncsengők? Jó lenne sok-sok előmelegített tégla a szíveink köré és szép tiszta csengőszó, hogy irányt tudjunk tartani a jó úton haladókkal, és időben ki tudjunk térni a közeledő veszély elől... (Békés Megyei Népújság 1990. december 21.)