Erdmann Gyula: Békés megye és környéke XVIII. sz.-i történetéből. Közlemények - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 3. (Gyula, 1989)

Markovicz Mátyás leírása a Maros-Körös közéről és az ottani evangélikus egyházközségekről (Közzéteszi: PÁNCZÉL BARNABÁS)

- 41 ti meg a folyóközön végigkalauzolt jövevényt, úgyhogy az utóbbi alkalmasint fel sem ismeri a "beszélgetésfélébe" rejtett értekezés komoly tudományos értékét. Fölöttébb eredetinek tartom Markovicz szemléltető módszerét. Képanyagát -filmművészeti szakzsargonban szólva- ügyes montázstechnikával "vágja össze". A mozgókép-sorokat kimerevített állóképek szakítják meg, mégpedig úgy, hogy közben a képek perspektívája is folyvást változik. Ennélfogva hol madártávlatból ("nagytávoli" képben) láthatjuk a folyóközi rónát, domborzatával, pusztáival és művelés alá fogott területeivel, kisebb-nagyobb településeivel; hol meg közvetlen közelről (mintegy "premier plan"-ban) vehetjük szemügyre az apró részleteket: a rétek vadvirágát, a haszonnövényzet kóros elváltozásait, a költöző madarak életének intimitásait; a szemünk előtt pereg le az ivóvíz hűtésének, a taplót helyettesítő tárkonylabdák megformálásának, a száraz marhatrágya tüzelővé való feldolgozásának, a vályogkeverésnek, a szúnyogirtásnak akkurátusan ismertetett munkafolyamata; akár kezünkbe is vehetjük az eklézsia kegytárgyait, s elolvashatjuk a rájuk vésett feliratokat csakúgy, mint a gyülekezeti krónika feljegyzéseit. Továbbá szerzőnk nem csupán láttatja velünk, amit bemutatásra érdemesnek ítél, hanem arra is rákényszerít, hogy ismeretszerző túráinkon valamennyi érzékszervünket igénybe vegyük. Halljuk a gólyakelepelést, a szúnyogdongást, a szarvasi kántor zengő énekét; megízleljük a kutakénál édesebb Körös-vizet; bőrünket perzseli a tikkasztó nyári hőség; kínzó szomjunkat oltja a jegelt bor kellemes hűse; ujjaink közt forgathatjuk az úrvacsorai kelyhet. A Markovicz rajzolta folyóközi összkép legvonzóbb varázsát meleg emberközelségében, "emberközpontúságában" érzem. Egyéni látásmódjának hatása alá kerülve magam is olyannak látom az általa ismertetett régiót, amilyennek ő látja. A földrajzi leírások egyik szembeötlő műfaji sajátsága, hogy szerzőik -többnyire tárgyukon kívül állva- az ismertetett régióból kiemelik s vagy egészében száműzik az ott élő embervilágot, vagy a téma perifériájára szorítják; ennélfogva azután a bemutatott földdarab szükségképpen "elszemélytelenedik", mondhatnám: "elem-