Erdmann Gyula: Békés megye és környéke XVIII. sz.-i történetéből. Közlemények - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 3. (Gyula, 1989)

Markovicz Mátyás leírása a Maros-Körös közéről és az ottani evangélikus egyházközségekről (Közzéteszi: PÁNCZÉL BARNABÁS)

- 37 zottsága révén- több nyelvű szlovák értelmiség, ő is feltétlen lojalitással és öntudattal érezte és vallotta magát a magyar nemzet egyenrangú tagjának. íme: anyanyelve szlovák volt, ám tanulmányai folyamán a német nyelvet is el kellett sajátítania; utóbb zömükben szlovák nemzetiségű és anyanyelvű vallási közösségeket igazgatott; írásainak egy -igaz: kisebb- hányadát anyanyelvén vetette papírra, jóllehet szívesebben fogalmazott latinul; s bizonyosra vehetjük, hogy -annyira-amennyire- magyarul is értett. Magától értetődik, hogy az uralkodónak illő tisztelettel megadja a "szent császári-királyi felség" címet, és bizonygatja, hogy a legszívesebben nap mint nap könyörögne az imaházban Istenhez a felség hadainak szerencséjéért, hiszen a papi mentalitásnak csak erősítenie kell az alattvalói alázatot. Hivatástudata azonban egymagában nem kényszeríthette rá, hogy a kassai tudóst, Timont, akivel vitába bocsátkozott, s aki ráadásul jezsuita volt, ne az "ország", hanem a "patria" nagy tekintélyű történettudósának nevezze. A magyar nemesi vármegyét pedig éppoly magától értetődő természetességgel tiszteli meg a "tekintetes" jelzővel, mint -mondjuk- pályatársait a "tiszteletes úr" címmel. Figyelemre méltónak tartom azt is, hogy művében a leghalványabb nyoma sincs holmi nacionalista elfogultságnak szlovák vérei iránt, akár magyarokkal, akár német nemzetiségűekkel szemben, holott éppenséggel nem ütközhetnénk meg ilyetén megkülönböztető rokonszenvén sem. Tudományos felkészültsége, az iskoláitól kapott ösztönzés és nem utolsósorban az a szellemi közeg, amelyben később élt és munkálkodott, úgy látszik, egész életére szólóan beleplántálta az intenzív érdeklődést ama föld jelen- és múltbeli viszonyai iránt, amelyen született, illetve amely élte fogytáig otthont, kenyeret, hivatalt adott neki. Az őt erre serkentő tényezők között ne hagyjuk figyelmen kívül és említés nélkül a híres pozsonyi polihisztor, Bél Mátyás monográfiaírói példamutatását, alkalmasint személyes ösztönzését se, hiszen erre következtethetünk kettejük levelezésének kevés fennmaradt dokumentumából! Ami a literátus lelkészt, az írót illeti, bizonyos, hogy mind tartalmában, mind méreteiben nagybecsű életművet hagyott az utókorra. Ha