Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Gabonatermesztés

Gabonatermesztés Természeti adottságait tekintve a mezőhegyesi ménesbirtok egész területe kitűnő gabonatermő területnek minősült. A termesztési feltételeket vizsgáló korabeli elemzések mind a gazdaság területét, mind szűkebb földrajzi környezetét egyöntetűen ajánlották gabona termelésére. Kiváló minőségű, sikérdús, acélos szemű búza termett a csanádi rónán. A már bemutatott jó talajadottságok mellett a gabonának, elsősorban a búzának, kedvezett az időjárás is: a korán beálló meleg lerövidítette a búza tenyészidejét, miáltal nőtt a sikértartalom. Az elhúzódó tenyészidő emelte ugyan a termésátlagokat, de a búza sikértartalma csökkent, a búzaszem lisztesebbé vált. Megfelelő termesztés mellett ez eleve minőségi előnyt jelentett Csanád és Dél-Békés gazdáinak a Dunántúllal szemben, ahol hosszabb volt a tenyészidő, s éréskor is hűvösebb volt. Ennek ellenére Mezőhegyesen a gabonafélék vetésterületének aránya jóval elmaradt az országostól, sőt a táji átlagtól is. Az intenzíven gazdálkodó nagyüzem számára gazdaságosabbnak bizonyult az állattenyésztésen és az ipari feldolgozáson keresztül értékesülő növények termesztése. Maga a gabonatermesztő ágazat sem volt értékesítésorientált. A termelt zab és árpa a takarmánybázis részét képezte, míg a búza szemtermésének legnagyobb része naturális járadékként „kifizetésre" került. Nagyobb piaci értékesítésre csak jótermésű években maradt felesleg. A szalmatermés teljes egészét megtartotta a gazdaság. A felhasználásban megmutatkozó szempontok szabták meg az egyes gabonafélék vetésterületét. (10. táblázat) A mezőhegyesi ménesbirtok gabonagazdasága lényegében három növényféleségre, őszi búzára, árpára és zabra korlátozódott. Ezek közül a búza foglalt el legnagyobb területet: kerekítve 4700—5400 kh-at. A szélső értékek közötti 700 holdas különbség nem hanyagolható el, viszont az ingadozás mögött nehéz lenne tendenciaszerűen érvényesülő vonalakat találni. A learatott területek adatait tartalmazó táblázatunk szerint az 1920-as évek második felében és a harmincas évek első szakaszában 4700 kh körül állandósult a búza vetésterülete. Ugrásszerű emelkedés 1934-ben következett be. A növekedés időben egybeesik az országos búzavetőmag-akció kiterjesztésével. Mezőhegyes részt vett a nemesítésben is, a szaporításban is. Feltételezzük, hogy az új területeket vetőmag-szaporításra használták. Az árpa vetésterületének alakulása párhuzamosan követte az állatlétszám változását. E gabonafélénél belső eltolódás következett be: a harmincas évek második felében rohamosan növekedni kezdett az őszi árpa területe a tavaszi árpa rovására. A változásra és annak okaira a későbbiekben visszatérünk. A learatott területet tekintve harmadik helyen állott a zab. Korszakunkban a szálastakarmányok mellett a zab volt a lótenyésztés alaptakarmánya. A zab vetésterületének kijelölésekor az igazgatóságnak figyelembe kellett vennie a ménes igényeit. Kerekítve 1700—1900 kh között váltakozott a zab területe 1933-ig. 1934-től — a búza területének emelkedésétől — 1500 holdra csökkent az irányszám. Ez a redukálódás nem egyedi jelenség, hasonló folyamat zajlott le az ország nagyüzemeiben. Mezőhegyesen egyelőre még nem a vonóerő összetételében bekövetkezett változást jelzi a már érzékelhető 59