Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Birtokigazgatás

mezőhegyesi ménesbirtok igazgatója sikeres működés esetén automatikusan várományosává lett a minisztériumi osztályvezetői stallumnak s a gazdasági főigazgatói címnek. A környülállások szerencsés alakulása — életkor, minisztériumi nyugdíjazások stb. — esetén a jelöltség realizálódott is. A felsorolt igazgatók közül Koszits Pál is, Batta Sándor is gazdasági főigazgató lett. A gazdálkodásben helytállt, a birtokok üzemét hosszú évtizedek gyakorlatából ismerő szakemberek minisztériumi kinevezése rendkívül hasznos gyakorlat volt, valamelyest ellensúlyozta a centralizált központi irányítás továbbélő elemeinek negatív hatását. A 30 000 holdas mezőgazdasági nagyüzem igazgatójának vállaira nehezedő terhek nagyságára utal a tizenhárom évi szolgálat után, 1917-ben leköszönt jószágigazgató, Jankovich Lőrinc: „Erős szervezetű elődeim sem bírták ezen állást 10—11 évnél tovább viselni."

31 Épp az igazgató tehermentesítésére szervezték meg 1903-ban a két jószágfelügyelői állást, hatáskörük korszakunkban sem változott. A két jószágfelügyelő a birtok fele-fele részén a növénytermesztési munkák menetét felügyelte, emellett egyikük a gazdaság ipari üzemeivel, a másik az állattenyésztéssel kapcsolatos központi teendőket látta el. Az igazgatóság stábjához tartozó negyedik tisztviselő az igazgatói titkár volt, munkaköre a jószágigazgatóéhoz hasonlóan tág, szinte mindenre kiterjedő. Ez is igen fontos állás volt, iskola és lépcső a jószágfelügyelői, jószágigazgatói poszt felé. Megegyezett ez a gyakorlat az Esterházy hercegi hitbizományéval, ahol a központi igazgatói titkár ugyancsak az igazgatói tiszt várományosának számított.

32 Többnyire a gyakornokok sorából került ki az igazgatóság ötödik tagja, a törzskönyvek vezetésével megbízott helyettes titkár. Az igazgatóság és a termelést gyakorlatilag végző egységek — kezelőségek — között közbülső helyet foglalt el a pénztár, a kasznárság és a szertár. Bár ezek az intézőségek ugyanúgy az igazgatóság alárendeltségében, önálló hatáskör nélkül működtek, mint például a kerületi intézőségek, az általuk betöltött funkció mégis a hierarchia középső szintjére helyezte őket. Főként azért, mert munkájuk során minden közvetlenül termelést irányító egységgel — intézőséggel — kapcsolatba kerültek, lévén feladatuk a termények számontartása, az anyagok beszerzése s ezek pénzügyi adminisztrálása. A pénztárosból, ellenőrből és egy segédtisztből álló pénztár bonyolította a ménesbirtok pénzügyeit, az utalványozást, az adminisztrálást. Önálló utalványozási jogköre nem volt, ehhez szükség volt az igazgató utasítására. Az üzemesítés után az előírt jövedelmezőségen felüli összeget a Magyar Nemzeti Bank girószámláján, valamint a Postatakarék csekkszámláján helyezték el fele-fele arányban. Pénzforgalmi ügyek mellett a pénztár fontos feladata volt a termelési költségek, a tiszta jövedelem és az egyes számadótestek közötti belső forgalom könyvelése, ellenőrzése. Közel megegyező feladata volt a kasznárságnak és a szertárnak: mezőgazdasági, illetve ipari anyagok beszerzése, nyilvántartása és kerületek közötti szétosztása. A kasznárság a földművelési, állattenyésztési ágazatot fogta össze; vezette az állat- és terménynyilvántartások összesítésit. Biztosította a vetőmagszükségletet, vásárlással szükség esetén, de többnyire a saját termésből való kiemeléssel és előkészítéssel.

33 A saját szükségletű gabonavetőmagot a kerületek beszállították a kasznárságra, ott szelektorozták azt, majd vetés felé közeledve visszakapták. A szerződéses cukorrépa-termesztésnél nagyobb rész jutott a kasznárságnak, a szerződés szerint átadott cukorgyári répamag kiadásával párhuzamosan kiadta a kerületeknek a végleges vetésterületekről való kimutatásokat is.

34 Négy fő tartozott a kasznárság kötelékébe, a kasznár, két segédtiszt, valamint a malomkezelő. A csak házi használatra őrlő és daráló malom mint a száraztakarmány-ellátás fő eszköze tartozott a kasznári intézőséghez. 39