Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Összegzés

Az 1924-től 1929-ig tartó prosperáló szakaszban úgy tűnt, ha nem is a kívánt léptékben, de lesz erre lehetőség. Ebben a periódusban zajlott le a kendergyár átalakítása, a nagyobb feladatot magára vállaló gépműhely hozzálátott a gépleltár felújításához. Növekedett a műtrágyázott terület nagysága. Béremelésre került sor. Egyidejűleg a birtok üzemszerűbbé tételét szolgáló változások zajlottak le, sor került a helyi igazgatás hatáskörének növelésére, az üzemesítésre, az állattenyésztő ágazatban az apaállat-tenyésztés egyoldalú szempontjaival szemben a gazdasági hasznosság szempontjai kerekedtek felül. Bár külső tényezőre vezethető vissza, de e sorba tartozik a kendergyár házi kezelésbe vétele is. Mint a jövedelmezőség javulása mutatja, felcsillant annak a lehetősége, hogy a ménesbirtok — alapvetően más körülmények között — ismét olyan csúcsra ér, mint a háború előtt. Ebben a szituációban amikor remény volt arra, hogy a helyreállítást célzó befektetéseket felváltják a nagyobb ütemű, minőségi fejlődést szolgáló beruházások, bekövetkezett a gazdasági válság. Nemcsak a beruházások álltak le, hanem extenziválódás következett be: a felhasznált műtrágya mennyiségének csökkenése, a gőzekeszántás arányának visszaszorulása, a cukorrépa területének kontingálása stb. A ménesbirtok tartalékainak köszönhetően az extenziválódást nem követte a terméseredmények visszaesése. Láttuk, a gazdasági válság alatt meghirdetett „takarékosság" az üzem szinte minden egységét érintette. A birtok saját erejéből csak az „átvészelésre" futotta volna. Ekkor a mezőgazdasági kormányzat kezdeményezésére indult pozitív irányú változás. Az állami beavatkozás eszköztárába tartozó minőségjavító intézkedések első lépéseként hozták létre a növénynemesítő telepeket, s növelték meg az államilag preferált növényféleségek területét. A válságból való kilábalás nagyon-nagyon lassan haladt. Láthattuk, az üzem struktúráját befolyásoló változások csak közvetlenül a háborút megelőző években következtek be. A minőségi fejlődés rovatán elkönyvelhető előrelépések történtek — gondoljunk csak a juhtenyésztés színvonalának fejlődésére, a hússertéstenyésztés megindulására —, de ezek a törekvések nem kaphattak megerősítést a piac, az értékesítés felől. A vázolt folyamatot legpontosabban a tőkestruktúra és a jövedelmezőség alakulása dokumentálja. Összehasonlításaink szerint a ménesbirtok ebben a deffenzív, válságokkal, visszaesésekkel terhes korszakban is jóval az általános fejlődési szint fölött állt. Ez a megállapítás igaz a hasonló nagyüzemekre vonatkoztatva is. A következő tényezőknek köszönhetően alakult ki ez a szintkülönbség: a ménesbirtok az átlagosnál jobb alapokkal rendelkezett, állami státusánál fogva bizonyos előnyöket élvezett. Megvalósult a teljes üzemen belüli integráció. A mezőgazdasági üzem szervezetébe beépült ipari üzemek magas jövedelmezőséget biztosítottak a gazdálkodás számára általánosan kedvezőtlen árviszonyok közepette is. A potenciális lehetőségek valóra váltásának a birtokon folyó igen magas szintű, hatékony munka volt a garanciája. Úgy véljük, a két háború között a ménesbirtok által elért szint reprezentálja az elérhető optimumot. Úgy éreztük, hogy ennek az optimumnak a bemutatása, a hozzá vezető út feltárása agrártörténet-írásunk szempontjából szükséges. 224