Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

A ménesbirtok korabeli megítélése

ménesbirtoki tisztviselők, hanem az iparosok és a szegődményesek is szembefordultak a környező községekkel. A reménnyel telt roham megismétlődött a Nagyatádi—Rubinek-féle földreform idején. Csanádapáca, Pitvaros, Ambrozfalva, Tótkomlós, Végegyháza, Mezőkovácsháza, Nagymajlát, sőt távolabbi települések lakói is részesülni akartak Mezőhegyes területéből. Pitvaros 4000 holdat igényelt, Mezőkovácsháza 2148 kh közigazgatási átcsatolása mellett 6000 hold kishaszonberletet kért.

5 Maga a ménesbirtok igazgatósága csak a szomszédos községekből 1720 törvényes igényjogosultról tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztériumot. A számoknál is informatívabb az igazgatóság egyik jelentése: „ ... a mezőhegyesi ménesbirtokot annyi földéhes község veszi körül, melyeknek lakossága a kitűnő kultúrában lévő és ezáltal jól termő mezőhegyesi földet állandó irigykedéssel nézi, hogyha bármelyik községnek csak néhányszáz hold földet átengednénk is, lehetetlen volna a többi község igényét visszautasítani és Mezőhegyes így csakhamar szétdarabolva megszűnnék a mezőgazdasági kultúra gócpontjává lenni."

6 Az igazgatóság érveivel szemben érdemes idézni az egyik „földéhes község" — Végegyháza — bírójának levelét: „A község szántóföld hiányában állandóan a legnagyobb szegénységgel küzd, gazdaságilag nem képes megerősödni, amennyiben az egyedüli segítő eszköz csak a föld volna [Kiemelés E Á], mert a kis- és túlnyomórészben középbirtokosok — legnagyobbrészben pedig napszámosok — mindannyian csak kizárólag földműveléssel foglalkoznak és a családok megélhetését nélkülözik."

7 Csöppet sem meglepő, hogy az újabb összecsapásból is a ménesbirtok került ki győztesen. A földreform során mindössze 66 holdat hasítottak ki a gazdaság területéből. Az 1919-es és 1924-es menetrend szerint zajlott le az 1945-ös földosztás is. A ménesbirtok felosztását követelők kívánságai csak részben valósultak meg.

8 A földkérdés körül kirobbant konfliktusok eredendő oka az ipar lassú fejlődése: az ipar fejlődése lassúbb volt, mint amit a népesség növekedése megkívánt volna. Megoldást az egész birtok felosztása sem jelentett volna. Számunkra a lényeg itt az, hogy a két háború között Csanád-Arad-Torontál megye bérmunkára szoruló mezőgazdasági lakossága csak idénymunkásként kerülhetett kapcsolatba Mezőhegyessel. Láttuk, hogy ez a kapcsolat milyen gyakran vezetett összeütközésekhez. A munkaszerződésből adódó konfliktusok mellett más is rontotta a ménesbirtok és a környező községek kapcsolatát. Többnyire a szomszédos községek valamelyikében kerestek menedéket az elbocsátott cselédek. Velük csak növekedett az elégedetlenek száma, s minden bizonnyal indulataik intenzitása is erősebb volt. A mindennapi kenyeret épp hogy megszerzők módot találtak a birtok éber őreinek és csőszeinek kijátszására is. Fát, borsót, lucernát, kukoricát loptak Mezőhegyesről. A ménesbirtok a maga módján, az őrzés szigorításával válaszolt. A forradalmak lezajlása után nagyarányú községenkénti házkutatásokra is sor került.

9 A széles skálán mozgó, sorozatosan ismétlődő összeütközések a ménesbirtokot körülvevő községek agrárproletárjaiban gyűlöletté fokozódó ellenszenvet gyökereztettek meg. A könnyen pusztítóvá váló indulatokat egyedül a vágyva vágyott saját föld csendesíthette volna le. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a környező vármegyék birtokos parasztsága tisztelettel tekintett Mezőhegyesre. Arról a rétegről van szó, amely élni tudott a ménesbirtok jótéteményeinek egy részével. Mezőhegyes és a birtokos parasztság kapcsolatának legfontosabb szervezeti keretét az 1892-ben megalakult Mezőhegyesi Tájfajta Lótenyésztési Egyesület adta. Az egyesület munkáját hosszú évtizedeken keresztül irányító D'Órsay Olivér gazdákkal kialakított szoros személyes kapcsolata nagyban emelte a ménesbirtok tekintélyét. Épp így emelkedett a jó lovakat tenyésztő kisbirtokosok tekintélye is. A parasztság értékrendjében a ló közvetlenül a föld után következett. Azontúl, 220